34 cikk rendezése:
1. cikk / 34 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 34 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
3. cikk / 34 A Vbt. hatálya
Kérdés: Ha védelmi jellegű beszerzést szeretnék, mert az őrzés-védelem egy magasabb fokát szeretném megvalósítani, van-e arra lehetőség, hogy a védelmi beszerzési szabályok szerint járjak el? (Van más társszervezetünk, amely csak listán lévő céget hívhat meg, amely ugyanúgy közjogi szervezet, mint a mi cégünk.)
4. cikk / 34 Kiszállító státusza közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Ajánlattevők vagyunk, szerződéseink szerint partnereink a telephelyükre leszállítva kapják cégünktől az eszközöket. A szerződés teljesítéséhez nagy részben a Magyar Posta szolgáltatását vesszük igénybe, amely a helyszínekre napi rendszerességgel kiszállítja a feladott csomagokat. Ebben az esetben a Magyar Posta alvállalkozónkká válik? Be kell jelentenünk az eljárásban, vagy valamelyik kivételbe beleszámítható?
5. cikk / 34 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
6. cikk / 34 Egyházi személy közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: Egyházi személy szeretne építési beruházást kezdeményezni 100% támogatási intenzitással. Az új szabályok alapján teljes az egyházi jogi személyek mentessége, vagy csak részleges?
7. cikk / 34 Támogatott projektek közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: Változik a törvény hatálya a támogatott projektekkel kapcsolatban. Amennyiben építési beruházásra kaptam 50 millió forintot, ami nem éri el a 75%-os intenzitás mértékét, kell-e közbeszereznem? Mi a teendő abban az esetben, ha 350 millió forintot kapok?
8. cikk / 34 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
9. cikk / 34 Támogatott beszerzés közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: Egy nem közbeszerzés-köteles cég vagyunk, többségi részben EU-s támogatást kapunk termékbeszerzésre. Három termék van, egy 9 M Ft, egy 26 M Ft és egy 250 M Ft értékű. Csak egy eljárás során tudjuk ezt megvalósítani? Milyen opciókkal, részajánlattétel lehetséges-e a beszerzés kapcsán stb.? Esetleg opció, hogy szétbontjuk három eljárásra, vagy a 9 és a 26 milliós tétel "kikerül" a közbeszerzés alól, és a nagy értékű beszerzést írjuk csak ki? (A termékek mind gépek, melyeket egymástól függetlenül veszünk meg, de egy üzemben, egy gyártósort támogatnak, vagy egészítenek ki.)
10. cikk / 34 Közbeszerzési kötelezettség támogatásból megvalósuló építési beruházás esetén
Kérdés: Egy kb. 400 milliós építési beruházás 70 százaléka tao-támogatásból, 30 százaléka önkormányzati támogatásból valósul meg. Közbeszerzés-köteles-e a sportegyesület, amely a beruházás megrendelője?