7 cikk rendezése:
1. cikk / 7 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
2. cikk / 7 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
3. cikk / 7 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
4. cikk / 7 Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája
Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
5. cikk / 7 Újonnan alakult, átalakult cég igazolásai, alkalmassága
Kérdés: Építési beruházásra irányuló közbeszerzésnél cégünk – mint ajánlatkérő – a megelőző évekre vonatkozóan előírt pénzügyi (gazdasági) és műszaki (szakmai) alkalmassági feltételeket. Ezzel kapcsolatos kérdéseink: Hogyan teljesítheti a feltételeket egy tárgyévben (2009-ben) alakult ajánlattevő? Milyen igazolásokat kell bizonyításul benyújtani egy olyan ajánlattevőnek (gazdasági társaságnak), aki nemrég szétválással jött létre, és az igazolások benyújtásakor fel kívánja használni a szétválás előtti gazdasági társaság referenciáit?
6. cikk / 7 Közzététel, alkalmasság, kizáró okok egyszerű eljárásban
Kérdés: Hogyan szabályozza a Kbt. az egyszerű eljárásban a közzététel, az alkalmasság kérdését, és a kizáró okokkal kapcsolatos kérdéseket?
7. cikk / 7 Új alapítású cég alkalmasságának igazolása a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Új alapítású cég pályázhat-e közbeszerzési eljárásban? Elfogadható-e az alapítók vagy a társaság ún. kulcsszemélyeinek referenciája? Hogyan dokumentálja előző éves árbevételeit, mérlegeit?