39 cikk rendezése:
21. cikk / 39 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
22. cikk / 39 Önkéntes hiánypótlás
Kérdés: Meddig teljesíthető az ún. önkéntes hiánypótlás, és milyen körben, tartalommal?
23. cikk / 39 Ajánlattevő kizárhatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: A Kbt. 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján lefolytatott eljárással kapcsolatban a többváltozatú, alternatív ajánlattétel lehetőségét kizártuk, ám az egyik ajánlattevő egy adott árura három árat adott, három különböző típust megjelölve a felolvasólapon. Mivel erre most még nincs ajánlati kötöttség, ajánlata ezen okból nem lehet érvénytelen, s majd a tárgyaláson, a végső ajánlata lesz érvényes, ha megad a három helyett egy árat. Jól gondoljuk?
24. cikk / 39 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
25. cikk / 39 Ajánlatok értékelésének módja
Kérdés: Mit jelen az, hogy jogi és formai értékelés?
26. cikk / 39 Ajánlat pontosítása és módosítása
Kérdés: A Kbt. szerint az ajánlat az ajánlattételi határidőig módosítható. Az ajánlatkérő a dokumentációban jelezte, hogy felkérheti az ajánlattevőket pontosítás, felvilágosítás megadására, mely azonban nem eredményezheti az ajánlat módosítását. Nem ellentétes az előző két rendelkezés egymással? És ha én a felhívás kapcsán módosítom az ajánlatot, akkor az érvénytelen?
27. cikk / 39 Szűkített körű hiánypótlás terjedelme
Kérdés: Mely eljárásoknál nem kötelező a teljes körű hiánypótlás biztosítása? A szűkített körben történő hiánypótlásnak mire (mely elemekre) kell kiterjednie?
28. cikk / 39 Ellentétes rendelkezések a Kbt.-ben a hiánypótlás szabályozásánál
Kérdés: A Kbt. az ajánlati felhívás, részvételi jelentkezés stb. tartalmának meghatározásakor úgy rendelkezik, hogy a fentiekben fel kell tüntetni a hiánypótlás lehetőségét vagy annak kizárását. 2009. április 1-jétől – úgy tudjuk – a hiánypótlás biztosítása kötelező. Ehhez képest miért tartalmazzák a Kbt. 2009. április 1-jétől hatályos rendelkezései a fentieket?
29. cikk / 39 Hiánypótlási felhívás kiadásának időpontja, határideje
Kérdés: A hiánypótlási felhívást az eljárás mely szakaszában lehet kiadni, és mi az az időpont, amíg kiadható?
30. cikk / 39 Hiánypótlás határideje
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattevőket nagy terjedelmű hatósági/pénzintézeti ügyintézést igénylő hiánypótlásra hívta fel. A felhívás dátumát követő (pénteki) nap 12 órájáig kellett a hiányt pótolni a felhívás szerint, ami fizikailag (is) lehetetlen volt. Lehet-e ilyen rövid határidővel hiánypótlási felhívást kiadni? Ha nem, mit tegyünk? És mit tehet az ajánlatkérő, ha az ő hibájából adódott a késedelem?