9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
2. cikk / 9 Megállapodás szakértő közreműködéséről
Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?
3. cikk / 9 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
4. cikk / 9 Magánszemély szakember igazolásai építési beruházások esetén
Kérdés: Építési beruházások esetén a 310/2011. kormányrendelet 15. §-a (2) bekezdésének c) és e) pontja tekintetében milyen igazolásokat kell csatolni a szakemberekről, abban az esetben, ha a szakember nem egy cég alkalmazottjaként, hanem magánszemélyként kerül bevonásra? (Ő – mint magánszemély – biztosítaná az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést, és egyben alvállalkozó is lenne, mert a szerződés teljesítésében részt venne.)
5. cikk / 9 Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése
Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
6. cikk / 9 Közbeszerzési eljárásba bevont erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettség gyakorlati szempontjai
Kérdés: A Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében lehetőség van külső erőforrások bevonására. A bevonandó erőforrástól azonban csak kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot kér. Ez azt jelenti, hogy nem kell igazolni az erőforrás gazdasági, illetve műszaki megfelelőségét?
7. cikk / 9 Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén
Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?
8. cikk / 9 Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések
Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
9. cikk / 9 Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések
Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?