Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] ...kell tekinteni– a jogellenes tartalmú, a közbeszerzési eljárást megindítóhirdetmény esetében a hirdetmény közzétételét, közvetlen felhívás esetében afelhívás megküldését;– az előírt határidő lejártánál később feladott hirdetményesetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Uniós projekthez kapcsolódó szolgáltatás díjainak összegzési módja

Kérdés: Kettő vagy több évre szóló EU-s projektekhez, pályázatokhoz kapcsolódó könyvvizsgálói tevékenység esetében, a – szintén több évre szóló – könyvvizsgálói díjakat a Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése értelmében miként kell összegezni? A többféle pályázat könyvvizsgálói díjait vertikálisan, azaz a könyvvizsgálói tevékenységek díjait egy költségvetési évben, a szolgáltatás azonos rendeltetése okán összegezzük, mert évente történik a díjak kifizetése, avagy horizontálisan kellene összegezni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...a hirdetmény nélküli tárgyalásoseljárás esetében vagy az egyszerűsített eljárás meghatározott eseteiben pedigaz ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg – a 125. § (2) bekezdésénekc) pontja (135. §) és a 147. § (5) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása

Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...azaz az egyszerű közbeszerzésieljárásban az ajánlatkérő legalább három ajánlattevőnek köteles egyidejűlegírásbeli ajánlattételi felhívást küldeni, mert esetünkben az egyszerű eljárásravonatkozó rész szerinti közbeszerzései értéke a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 14.

Közzététel szerződésteljesítésről a Mód. Kbt. szerint

Kérdés: Egyszerű eljárás esetén a Kbt. 307. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alkalmazása kötelező-e az ajánlatkérőre?
Részlet a válaszából: […] ...akként rendelkezik, hogyaz egyszerű közbeszerzési eljárásban az eljárás megindítására a 48. § (2)-(3)bekezdése; az ajánlattételi felhívásra az 52. §; a kiegészítő tájékoztatásra az56. §; a bírálati szempontokra az 57. § (1)-(5) bekezdése; az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Beszerzés mennyiségének "hozzávetőleges" meghatározhatósága egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghatározhatja-e a beszerzés mennyiségét az ajánlattételi felhívásban úgy, hogy a mennyiség mellett feltüntet ą20 százalékos értéket is, mert a piackutatások ellenére sem sikerült a beszerzendő áru pályázatban megajánlott árát felmérnie?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdéseértelmében az egyszerű közbeszerzési eljárásban az eljárás megindítására a 48.§ (2)-(3) bekezdése; az ajánlattételi felhívásra az 52. §; a kiegészítőtájékoztatásra az 56. §; a bírálati szempontokra az 57. § (1)-(5) bekezdése;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.

Szerződés teljesítésének közzététele 2005-ben indult egyszerű eljárásban

Kérdés: A Mód. Kbt. szerint egyszerű eljárás (közzététel nélküli) esetében nem kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben a szerződés teljesítését. 2005-ben megkezdett eljárás esetében mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 299. §-ának vonatkozórésze a következőképpen szól:Az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő– az ajánlattételi felhívást hirdetmény útján aKözbeszerzési Értesítőben (249. §) köteles közzétenni, ha az e rész szerintiközbeszerzései...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Ajánlatok összeállításának határideje egyszerű közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban nagyon kevés az idő az ajánlatok összeállítására. Várható-e ebben a körben változás a Kbt. módosításakor?
Részlet a válaszából: […] ...nyújtott be, ismételten fel kell hívniajánlattételre azzal, hogy a benyújtott ajánlat fenntartható, feltéve hogy azajánlattételi felhívás feltételei időközben nem változtak meg.2006. január 15-étől – azaz a módosítás hatálybalépésétől -tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.

Keretmegállapodásos eljárás alkalmazhatósága

Kérdés: Melyek azok az esetek, amikor keretmegállapodásos eljárást folytathatunk le? Hogyan szabályozza a Kbt. a keretmegállapodásos eljárásokat? Van-e ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban elfogadott gyakorlat, esetleg döntőbizottsági ajánlás, állásfoglalás?
Részlet a válaszából: […] ...akeretmegállapodásos eljárást.A keretmegállapodásos eljárás első részét megindítóhirdetményben, illetőleg közvetlen részvételi felhívásban az ajánlatkérőköteles megadni a Kbt. 57. §-ának (2) bekezdésében meghatározott bírálatiszempontok egyike szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Tájékoztató megjelentetésének kötelezettsége egyszerű eljárásban

Kérdés: Az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót a közbeszerzési törvény 299. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerint lefolytatott eljárás esetén meg kell-e jelentetni? A közzététellel kapcsolatban eltérő vélemények jelentek meg a Közbeszerzési Levelek 16. számának 369-es, valamint a Közbeszerzési Levelek 5. számának 126-os és a Közbeszerzési Levelek 17. számának 399-es számmal jelölt válaszaiban. Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...a 97. §, a 99. § (1), (3)-(4) bekezdése,valamint tárgyalás esetén a 128. § is megfelelően alkalmazandó azzal, hogy azajánlati felhívás helyett ajánlattételi felhívást kell érteni. Az egyszerűközbeszerzési eljárás kapcsán a 249. § is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.

Szerződéskötés megtagadása

Kérdés: Egyszerű – árubeszerzésre irányuló – közbeszerzési eljárásban lehetőség volt részajánlat tételére. Társaságunk a teljes termékkörre nyújtotta be ajánlatát, azonban csak bizonyos csoportok vonatkozásában nyilvánította nyertesnek az ajánlattevő. Megtagadhatjuk-e a szerződés megkötését erre hivatkozással?
Részlet a válaszából: […] ...meg véleményünk szerint,amelyeket a következőkben ismertetünk.A Kbt. 50. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlatkérő azajánlati felhívásban lehetővé teheti a közbeszerzés egy részére történőajánlattételt. Ebben az esetben az ajánlati felhívásban elő kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.