Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...kerülnek alkalmazásra a szerződés teljesítése során (védett munkahely-teremtési program). Erre a tényre az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérőnek hivatkoznia kell.A (2) bekezdés alapján az ajánlatkérő az (1) bekezdésnek megfelelően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Vállalkozások minősítése

Kérdés: Mit jelent az, hogy a vállalkozás minősítéséről nyilatkozni kell?
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozatesetében is. Ennek értelmében az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen azajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, aszerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra, valamint arra vonatkozóan,hogy a nyertessége esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása

Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...amelyek ötven százalékot meghaladómértékben fogyatékos munkavállalókat foglalkoztatnak. Erre a tényre az eljárástmegindító felhívásban az ajánlatkérőnek hivatkoznia kell.Az ajánlatkérő az előző bekezdésnek megfelelően fenntartottszerződések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Megbízási jogviszonyban lévő szakember "bemutatása"

Kérdés: Az ajánlati felhívás pontosan meghatározott végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakember részvételét írja elő a projektben. Az ajánlatkérő kéri csatolni a szakember önéletrajzát és a diplomamásolatát. Kérdésünk a következő lenne: Megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott szakembert is megfelelő bemutatni? Elegendő-e a megbízott szakember nyilatkozata (a diplomamásolata és az önéletrajza mellett), hogy részt kíván venni a projektben, avagy erőforrást biztosító szervezetként kell feltüntetni azt a vállalkozást, ahol egyébként a szakembert munkaviszonyban foglalkoztatják?
Részlet a válaszából: […] Igen, megbízási jogviszonyban foglalkoztatott szakemberalkalmazásának nincs akadálya, pontosabban az ajánlatkérő nem írhatja elő azt,hogy a szakember az ajánlattevő saját alkalmazottja legyen. A megbízottszakember bevonásától függően szükséges megjeleníteni az alvállalkozót,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 17.

Ajánlatkérő munkaügyi bírsággal kapcsolatos ellenőrzési kötelezettsége

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Tanács azon álláspontja, miszerint a szerződés megkötéséig kell ellenőriznie az ajánlatkérőnek, hogy nem volt munkaügyi bírsága az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...azaz az ajánlattevőknek, illetve az alvállalkozóknak a jövőben nemkell a kizáró ok hiányát igazolniuk.Megjegyzi továbbá a felhívás, hogy a közbeszerzésieljáráshoz szükséges, és a rendezett munkaügyi kapcsolatok igazolására...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Közbeszerzési tanácsadó kötelező igénybevétele

Kérdés: Egyszerűsített közbeszerzési eljárást lebonyolíthat-e az önkormányzat polgármesteri hivatala anélkül, hogy OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező szakember ebben részt venne (a hivatal dolgozója közgazdász végzettségű)?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési tanácsadó feladata a közbeszerzési eljárásjogszabályoknak megfelelő lefolytatásának elősegítése, így különösen a felhívásés a dokumentáció elkészítésében kell közreműködnie, továbbá az ajánlatkérőbevonhatja a bírálóbizottságba is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.