Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Konzorcium ügyfélképessége jogorvoslati eljárásban

Kérdés: Lehet-e, illetőleg hogyan lehet jogorvoslattal élni abban az esetben, ha valamely piaci szereplő egy ajánlattevői konzorcium tagjaként vett részt a közbeszerzési eljárásban, a konzorcium a második, de ki nem hirdetett legkedvezőbb ajánlatot tette, amely azonban meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, viszont a nyertes ajánlattevő érvénytelen ajánlatot tett?
Részlet a válaszából: […] ...során figyelemmel kell lenniük. A közbeszerzési eljárásban ugyanis alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy az ajánlatkérő a közpénzek felhasználásakor a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva járjon el, és ezt az érdeket (alapelvi követelményt)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Építési beruházásokra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy az építési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok jelentős mértékben változtak. Melyek a leglényegesebb változások, és mikortól lépnek életbe?
Részlet a válaszából: […] ...szerződésmegkötése során az építőipari kivitelezési tevékenység fedezete és a kivitelezőáltal nyújtott biztosíték célhoz kötött felhasználásának biztosítása érdekében.Tekintettel a Kbt. teljesítésigazolásra vonatkozó és akorábbiakban már részletezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Fedezetkezelés az építési beruházásoknál

Kérdés: Kérem, foglalják össze röviden, mit jelent a "fedezetkezelés" építési beruházások esetében?
Részlet a válaszából: […] ...fél általi teljesítésétsegíti elő.Annak érdekében, hogy az építőipari kivitelezési tevékenységfedezete célhoz kötötten kerüljön felhasználásra, az építőipari kivitelezésitevékenységről szóló 191/2009. Korm. rendelet (Rendelet) 17. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Támogatott közbeszerzések, támogatási megállapodások valósságának ellenőrzése

Kérdés: A támogatott közbeszerzéseket, a támogatási megállapodások valósságát hogyan ellenőrzik, és mely szervezetek a közbeszerzés folyamatában?
Részlet a válaszából: […] ...legpontosabban a jogorvoslati eljárás esetében fogalmaz ajogalkotó, mivel itt a közbeszerzéshez támogatást nyújt, illetve a támogatásfelhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezetről s annaktöbbletjogosultságáról beszél:– Kbt. 237. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Építési beruházás részekre bontása

Kérdés: Több évre áthúzódó pénzügyi fedezet esetén lehet-e több részre bontani egy létesítményt?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti eset, és beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, továbbá rendeltetése azonos vagy hasonló, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg.A fentiekben kivételként megjelölt, a Kbt. 39. §-ának (1) bekezdése éppen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.