Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük, hogy a becsült érték meghatározása jogszerű volt, tehát valóban 295 millió forint a megfelelően alátámasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Új rendelet a "nemzetbiztonsági" beszerzésekre

Kérdés: Változnak-e a nemzetbiztonsági eljárás szabályai, vagy marad a régi törvény és az eltérő eljárástípusok a Kbt.-hez képest? Fennmarad-e továbbá, hogy a nemzetbiztonsági eljárások szabályai eltérhetnek a Kbt.-től, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak továbbra sem fog hatáskörébe tartozni ez a terület? Hogyan történhet, hogy a központosított ellenőrzés mégis kiterjed a nemzetbiztonsági beszerzésekre is?
Részlet a válaszából: […] ...köteles a részvételi felhívás vagy azajánlattételi felhívás minősítését kezdeményezni, amennyiben a Mavtv. szerintiminősítési feltételek fennállnak; – az ajánlatkérő köteles a részvételi felhívásban és azajánlattételi felhívásban előírni azokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Önkormányzati tulajdonban álló kft. "továbbszerződési" lehetősége

Kérdés: Ha az önkormányzat ad meghatározott összeget a 100 százalékos tulajdonában lévő korlátolt felelősségű társaságnak, és meghatározza azt a feladatot, amelyet ebből a pénzből meg kell valósítani, akkor a kft. a feladat megvalósításához bevonhat-e cégeket, és ez közbeszerzés-köteles eljárás lesz-e?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmát a 100 százalékos tulajdonában álló cég felé, továbbá hogy akonkrét pénzösszeg átadásakor annak "elköltéséhez" milyen feltételeket szabott.Ennek a kérdésnek a megválaszolása tehát a tulajdonos és a tulajdonolt cégközötti kapcsolat (alapító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...(2) alapján az ajánlatkérő előzetes összesítetttájékoztatót készíthet a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről,feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja azépítési beruházásra irányadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.

Előzetes összesített tájékoztató készítése és közzététele a törvénymódosítás után

Kérdés: A Kbt. 42. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, a közbeszerzési eljárásairól. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő az előzetes összesített tájékoztatót köteles közzétenni és legkésőbb a 42. § (1)-(2) bekezdésében előírt határidő lejártáig megküldeni. Kérdésem: hogyan értelmezendő a "készíthet", illetve a "köteles" megfogalmazás a törvény ezen pontjaiban? [Észrevételem: a Kbt. 42. §-ának (1)-(2) bekezdése nem tartalmaz határidőket.]
Részlet a válaszából: […] ...a 750 000 eurót.Az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet atervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről, feltételeiről abban azesetben, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja azépítési beruházásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Előzetes összesített tájékoztató határidőn túli megjelentetése

Kérdés: Ha nem jelent meg előzetes összesített tájékoztató, és nem állnak fenn a rendkívüli sürgősség indokai, mi a teendő? Megjelentet-e előzetes tájékoztatót októberben is az Értesítő?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az ajánlatkérő előzetes öszszesítetttájékoztatót köteles készíteni a tervezett építési beruházás lényegesjellemzőiről, feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke (Kbt. 35.§-a, 39-40. §-a) eléri vagy meghaladja az 5 millió eurót....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 5.

Közbeszerzés kapcsolódó tervezésre

Kérdés: Építési beruházást tervezünk 150 000 E Ft értékben 2007-re, amely azonban csak pályázati támogatással valósulhat meg. A tervezési munkát az idén szeretnénk elvégeztetni kb. 4-5000 E Ft értékben. A tervezésre szükséges-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmas tervjavaslat, illetve a tervezésifeladat megoldására alkalmas tervező kiválasztása, valamint a tervezői megbízásszakmai feltételeinek előzetes tisztázása.Klasszikus ajánlatkérők tekintetében a Kbt. 22. § (1)bekezdésének a) pontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 7.

Előzetes tájékoztatás különös közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Hogyan alakul az ún. előzetes tájékoztatási kötelezettség a közösségi értékhatárokat elérő, különös közbeszerzési eljárásokban? Milyen főbb rendelkezéseket tartalmaz ebben a tekintetben a Kbt.?
Részlet a válaszából: […] ...a fentieken túlmenően időszakos előzetes tájékoztatót köteles készíteni a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről, feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja az 5 millió SDR-nek megfelelő eurót a Kbt. 176...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.

Ajánlatkérői kör kiterjesztése támogatott beszerzések esetén

Kérdés: Uniós források esetén milyen értékhatároknál, melyik rezsim szerint kell eljárni, illetve milyen támogatás esetén kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, ha a beszerző egyébként egy korlátolt felelősségű társaság?
Részlet a válaszából: […] ...használt épület kivitelezése – azaz építési munkái.Amennyiben tehát egy korlátolt felelősségű társaság esetében a felsorolt feltételek fennállnak, közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia a közösségi rezsim alá tartozó beszerzései esetén.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.

Tárgyalásos eljárás feltételei

Kérdés: Ajánlatkérőként van-e lehetőségünk arra, hogy tárgyalásos eljárást folytassunk le akkor, ha az megítélésünk szerint indokolt, azonban a Kbt. szerint körön kívüli az az ok, amely miatt ezt az eljárásfajtát kívánjuk alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére figyelemmel – megfelelő ajánlatot; azonban az eljárásnak ilyenkor az a feltétele, hogy a felhívás és a dokumentáció paraméterei időközben lényegesen nem változtak meg; építési beruházás és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.