13 cikk rendezése:
11. cikk / 13 Igazolások azonos ajánlatkérő eljárásaiban való részvétel esetén
Kérdés: Cégünk rendszeresen ugyanannak a kiíró cégnek a pályázatain indul, nagyobb részben alvállalkozóként. Nem értjük, hogy miért kell minden pályázat alkalmával valamennyi fővállalkozó számára eredeti igazolásokat adni? (10 százalék feletti alvállalkozók vagyunk általában.)
12. cikk / 13 Az ajánlat fogalmának értelmezése
Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
13. cikk / 13 Igazolások alakisága ajánlatkérői előírás alapján
Kérdés: Előírhatja-e az ajánlatkérő, hogy az ajánlattevő műszaki alkalmasságát igazoló, szerződést kötő másik fél által adott vagy aláírt igazolását csak "eredeti" vagy "közjegyző által hitelesített" formában fogadja el? Köteles-e elfogadni az ilyen jellegű referencialevelek vagy referenciaigazolások másolatát?