Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...történik – közös a felelősség a kérdés első része vonatkozásában, hiszen ebben az esetben együttesen valósítják meg a projektet. (Feltételezzük, hogy mindez összhangban van a támogatási szerződéssel, hiszen a társulás adja a 10 százalék önrészt.) A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...164. §-ának (5) bekezdése.Összességében tehát viszonylag hosszú ideig van kockázata a megkötött szerződésnek olyan szempontból, ha feltételezzük, hogy a szerződés semmisségére hivatkozás a Kbt. értelmében időkorlátosan lehet, annak ellenére, hogy a Ptk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? – Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? – Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...akkor is, haaz első bekezdés a) pontja szerinti gazdálkodó szervezet tulajdonosa az állam;ebben az esetben az első bekezdés szerinti további feltételeknek a tulajdonosijogokat gyakorló jogalany (miniszter vagy más központi államigazgatási szervetvezető személy esetén az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Üzleti titok referenciaigazolásban

Kérdés: A műszaki alkalmasság vonatkozásában az ajánlatkérők gyakran kérnek referenciaigazolást, meghatározott adattartalommal. Vannak olyan esetek, amikor olyan adatokat is kérnek a referenciaigazolás részeként, amelyek üzleti titkot, esetleg nem publikus gyártásitechnológia-leírást tartalmaznak. Milyen lehetőség van arra, hogy ezek az adatok ne kerülhessenek a szintén ajánlatot tevő versenytársak birtokába?
Részlet a válaszából: […] ...pedig – aközbeszerzés becsült értékére is tekintettel – legfeljebb a szerződésteljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételek mértékéig lehet előírni – Kbt.69. §-ának (3) bekezdése.Amennyiben az ajánlatkérő igénye megalapozott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Üzleti titok és közbeszerzések nyilvánossága

Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárás, amelyet építési beruházás kivitelezésére írtak ki. A dokumentáció rendelkezik az üzleti titokként minősített iratokról, azaz ezeket az iratokat külön kell kezelni az ajánlat összefűzése során. Kérdésem a következő: milyen adatokat lehet üzleti titoknak minősíteni, amikor a közbeszerzések nyilvánosak, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlatát – elvileg – bárki megtekintheti? Másik kérdésem a dokumentáció elhelyezésével kapcsolatos. Az ajánlatkérő meghatározza külön kiadott kötelező tartalomjegyzékben a dokumentumok sorrendjét. Ha valamely dokumentumot ezek közül üzleti titoknak minősítünk, hogyan lehet ezt külön kezelni (ha más sorrendben csatoljuk be az iratokat, és emiatt az ajánlatunk érvénytelen)?
Részlet a válaszából: […] ...pedig – a közbeszerzés becsült értékére is tekintettel– legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételekmértékéig lehet előírni. Azaz az előírt alkalmassági követelményekinformációtartalma kérése során az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 29.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben feltételezzük, hogy a támogatás a teljesprojektre vonatkozik, így számoljunk 300 millió forinttal. Szolgáltatásesetében mindez meghaladja mind a nemzeti, mind a közösségi értékhatárt.Érdemes áttekinteni az esetlegesen szóba jöhető kivételeket, amelyeket a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Önkormányzati tulajdonban álló kft. "továbbszerződési" lehetősége

Kérdés: Ha az önkormányzat ad meghatározott összeget a 100 százalékos tulajdonában lévő korlátolt felelősségű társaságnak, és meghatározza azt a feladatot, amelyet ebből a pénzből meg kell valósítani, akkor a kft. a feladat megvalósításához bevonhat-e cégeket, és ez közbeszerzés-köteles eljárás lesz-e?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmát a 100 százalékos tulajdonában álló cég felé, továbbá hogy akonkrét pénzösszeg átadásakor annak "elköltéséhez" milyen feltételeket szabott.Ennek a kérdésnek a megválaszolása tehát a tulajdonos és a tulajdonolt cégközötti kapcsolat (alapító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Kbt. megkerülése a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint nem minősül a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek az a megállapodás, amelyet "a 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százaléka az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik. A szerződés teljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg." Valamely önkormányzat egy közfeladat ellátására 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot alapít, vele a Kbt. eljárása nélkül hosszú távú megállapodást köt. A Kbt. megkerülésének minősül-e, ha ezt a gazdasági társaságot az önkormányzat ezután értékesíti, természetesen a megállapodásaival együtt?
Részlet a válaszából: […] ...érinti.A szerződés módosításaA Kbt. 303. §-a szerint a felek csak akkor módosíthatják aszerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőleg az ajánlattartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően – aszerződéskötéskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Koncesszió és közbeszerzés

Kérdés: A koncessziós törvény és a közbeszerzési törvény viszonyával kapcsolatos a kérdésünk, például ivóvíz-szolgáltatás vonatkozásában. Néhány önkormányzat saját tulajdonában lévő víziközmű kft.-t működtet. További önkormányzatokkal társul, és egyrészt fejlesztést, másrészt bővítést valósít meg a hálózatra uniós támogatásból. A fejlesztést, bővítést követően a társulás továbbra is közvetlenül a kft.-t kívánja megbízni az ivóvíz-szolgáltatással. Szükséges-e ebben az esetben közbeszerzési eljárás lefolytatása?
Részlet a válaszából: […] ...akkor is,ha annak első pontja szerinti gazdálkodó szervezet tulajdonosa az állam; ebbenaz esetben az előző bekezdés szerinti további feltételeknek a tulajdonosijogokat gyakorló jogalany (miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetőjeesetén az általa irányított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 25.

Közbeszerzési eljárás megindítása bizonytalan fedezet, támogatás mellett

Kérdés: Társaságunkat a Gazdasági Minisztérium finanszírozza (ÁPV Rt. tulajdonában vagyunk). Elindíthatunk-e közbeszerzési eljárást olyan beruházás esetében, amelyről még nem tudjuk, hogy ez évben kapnak-e rá fedezetet, támogatást? (Az ajánlati felhívásban szerepeltetnénk, hogy a nyertessel abban az esetben kötünk szerződést, ha az adott fedezet majd rendelkezésünkre áll.) Vonatkozik-e ránk a Kbt. 42. §-a? (Nem EU-s támogatásból valósítanánk meg a beruházást.)
Részlet a válaszából: […] ...(2) alapján az ajánlatkérő előzetes összesítetttájékoztatót készíthet a tervezett építési beruházás lényeges jellemzőiről,feltételeiről, ha az építési beruházás becsült értéke eléri vagy meghaladja azépítési beruházásra irányadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.
1
2