24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
2. cikk / 24 Érvénytelen ajánlat elektronikus licitnél
Kérdés: Elektronikus licitnél a következőt olvasom a dokumentációban: nem érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta után nyújtották be, vagy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést. Hogyan írhatja elő ezt az ajánlatkérő?
3. cikk / 24 Műszaki-szakmai alkalmassági szempont mellőzhetősége a felhívásból
Kérdés: Az év elején megjelent uniós nyílt közbeszerzési eljárás felhívása alapján szeretnénk ajánlatot tenni. A felhívásból úgy látjuk, hogy az ajánlatkérő nem írt elő műszaki-szakmai alkalmassági szempontot, ugyanakkor ennek indokát nem adta meg. A dokumentációt még nem váltottuk ki, mert úgy látjuk, hogy így bárki indulhat a tenderen, a mi referenciánk és felkészült szakembergárdánk nem jelent számunkra előnyt. Mit javasolnak, kérdezzünk rá erre az ajánlatkérőnél? Jogszerű így ez a felhívás?
4. cikk / 24 Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások
Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
5. cikk / 24 Jogorvoslati határidők értelmezése
Kérdés: Érdeklődni szeretnék, hogy a Kbt. 137. §-ának (3) bekezdésében említett 90 napos (objektív) határidő hogyan értelmezendő? Milyen esetben van lehetőség a 15, illetve a 10 napos határidő túllépésére?
6. cikk / 24 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
7. cikk / 24 Közbeszerzési eljárást megindító hirdetmények ellenőrzése
Kérdés: Érdeklődöm, hogy a közbeszerzési kiírásokat ki ellenőrzi? Az új rendelet szerint nem szabadna hátrányos helyzetbe hozni a kezdő vállalkozásokat, valamint a kivállalkozásokat. Miért a vállalkozásoknak kell igazolni, hogy a megvalósításhoz elegendő pénz áll a rendelkezésükre? Ha "maszekban" építkezek, akkor állnak velem szóba, ha van pénzem. De a boltba sem mehetek be pénz nélkül. Érdekes módon a cégeknél vagy önkormányzatoknál ez fordítva van. Mi ennek az oka?
8. cikk / 24 Jogorvoslat dokumentáció hiányában
Kérdés: Közös ajánlattevőként kívántunk indulni egy közbeszerzési eljárásban. A dokumentációt partnerünk vette ki. Végül is nem indultunk a tenderen, de az ajánlatkérő dokumentációjában Kbt.-t sértő kitételek voltak. Élhetünk-e jogorvoslattal?
9. cikk / 24 Érvénytelenség elvárt árbevétel hiánya miatt
Kérdés: Jogszerű-e, ha az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot akkor, ha ajánlattevő éves árbevétele az ajánlattétel évét megelőző 3 év mindegyikében sem ér el egy bizonyos összeget? (Az összeg meglehetősen magas.)
10. cikk / 24 Adatközlés teljesítésben személyesen részt vevők vonatkozásában
Kérdés: Mely esetekben szükséges/indokolt előírni, hogy a teljesítésben személyesen részt vevők nevét, képzettségét ajánlattevőnek közölnie kell ajánlatában?