27 cikk rendezése:
11. cikk / 27 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
12. cikk / 27 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
13. cikk / 27 Közbeszerzési tárgy értékének meghatározása a gyakorlatban
Kérdés: Nem értem a következő helyzetet. Eddig ahol közbeszerzéssel találkoztam (például irodabútorok beszerzése, céges autók javítása), minden esetben drágább volt a vásárolt termék vagy a szolgáltatás, mint a "szabadpiacon". A közbeszerzésnél – ha jól tudom – épp ennek az ellentéte kellene, hogy érvényesüljön. Miért van ez így?
14. cikk / 27 Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében
Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
15. cikk / 27 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
16. cikk / 27 Költségvetési intézményre vonatkozó beszerzési tilalom
Kérdés: Költségvetési intézményként vonatkozik ránk a központosított közbeszerzés és az 1982/2013. kormányhatározat szerinti beszerzési tilalom is. Személygépkocsit szeretnénk vásárolni, a kérdés az, hogy használt személygépkocsit is csak a tilalom alóli felmentés birtokában vásárolhatunk? Használt személygépkocsit is a központosított közbeszerzésben szerezhetünk csak be?
17. cikk / 27 Nemzetbiztonsági beszerzések
Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?
18. cikk / 27 Lehívás alapján legyártott termék átvételének visszautasítása
Kérdés: Az ajánlatkérővel keretszerződésünk van. Az adott lehívást határidőre teljesítettük, azonban az ajánlatkérő ezt követően úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja elszállítani tőlünk a terméket, mert a lehívást követően kiderült, hogy nincs rá szüksége. Ilyenkor mit lehet tenni?
19. cikk / 27 Lehívás ütemezése mint szerződéses tartalom keretszerződés esetén
Kérdés: Az ajánlatkérőnek keretszerződés esetén, amelyet három évre köt a nyertessel, meg kell-e adnia – és ha igen, akkor milyen módon –, hogy azon belül a beszerzés tárgyát képező terméket milyen ütemezésben fogja majd lehívni?
20. cikk / 27 Egyszerű közbeszerzési eljárás szabályainak változása
Kérdés: Változtak-e az egyszerű közbeszerzési eljárás szabályai a Kbt. legutóbbi módosításakor?