Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük, hogy a becsült érték meghatározása jogszerű volt, tehát valóban 295 millió forint a megfelelően alátámasztott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kivételi kör jogalapja változásának hatása a 2021. február 1-je előtt megkötött szerződésekre

Kérdés: Meg kell-e szüntetnem a Kbt. 12. § (4) bekezdésének módosítását megelőzően kötött szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...§ (4) bekezdése alapján közbeszerzési eljárást folytat le. Az (1) bekezdés szerinti kivétel alkalmazása csak akkor kötött az előbbi feltételhez, ha a kivétel alkalmazásának hiányában az ajánlatkérő beszerzésére egyébként közbeszerzési eljárást kellene...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Jogorvoslatra jogosultság

Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
Részlet a válaszából: […] ...hogy nem elvárható az ajánlattétel abban az esetben, ha egyértelműen hátrányos helyzetben van az ajánlattevő, így aránytalan feltételül szabni az ajánlattételt a jogorvoslati joggal való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme

Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
Részlet a válaszából: […] ...(7) bekezdése értelmében a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrásoknak kell rendelkezésre állniuk, ami aktív szerepvállalást feltételez, semmilyen módon nem a termék biztosítását értjük alatta. A (9) bekezdésben pedig kifejezetten arra utal a jogszabály,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén

Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
Részlet a válaszából: […] ...kell az ellentmondást, és ez alapján meghoznia a döntését.A kérdés második része a hamis adatszolgáltatásra vonatkozik, melynek feltétele, hogy az ajánlatkérő utánajárjon, valójában pontosan mi volt az ajánlattevő szándéka, hiszen a hamis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával

Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a felhívás és az egyéb közbeszerzési dokumentumok módosítása nem eredményezheti a beszerzés tárgyára vagy a szerződés feltételeire vonatkozó feltételek olyan jelentőségű módosítását, ahol az új feltételek ismerete alapvetően befolyásolhatta volna...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.

Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett

Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
Részlet a válaszából: […] ...biztosító szervezetekkel együtt volt képes az ajánlattevő megfelelni az alkalmassági követelményeknek, így nem véletlen, hogy szigorú feltételei vannak a kapacitást biztosító szervezet cseréjének. A kérdésben vélhetően nem a kapacitást biztosító szervezetre utalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 7.

Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása

Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...felüli, további gyakorlatára vonatkozó megajánlásokat kívánta értékelni. A részvételi jelentkezésben a kifejezetten az alkalmassági feltétel fölötti gyakorlati időre vonatkozó megajánlás megadása ajánlati tartalomnak minősül, mely részvételi szakaszban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 8.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...előírást. Sőt ennél pontosabban fogalmaz az új (3a) bekezdés, amely az ellenszolgáltatás feltüntetésének előírását szigorú feltételekhez köti. Jelesül, hogy a mennyiségi meghatározás nem írható elő úgy, hogy a műszaki egyenértékűség 75...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosult a szerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeket meghatározni (a szerződéstervezet és a szerződéses feltételek a továbbiakban együtt: szerződéstervezet);– az ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.
1
2
3