31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Műszaki tartalom változása tárgyalás során
Kérdés: Az ajánlatkérő a tárgyalás során úgy módosította a műszaki tartalmat, hogy ha ezt korábban tudtuk volna, akkor eleve más ajánlatot teszünk. Most a módosítással már nem fogunk tudni ennyi idő alatt reagálni, mert az alvállalkozóink már nem fognak tudni ilyen rövid idő alatt ajánlatot tenni. Igaz, hogy a beszerzési tárgy nem komplex, de ettől még a beszállítók árajánlatai nem fognak megérkezni időben. Hogyan tudjuk érvényesíteni az érdekeinket?
2. cikk / 31 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 31 Hiánypótlás kapacitást biztosító hamis nyilatkozata esetén
Kérdés: Ha a kapacitást biztosító nyilatkozik hamisan, akkor a nyilatkozat hiánypótoltatható? Egyáltalán köteles vagyok-e hiánypótoltatni ebben az esetben?
4. cikk / 31 Ajánlati felhívás tartalma dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: A DBR során a részvételi jelentkezések elbírálását követően honnan tudja az ajánlattevő, hogy milyen fórumon folytatódik tovább az eljárás? Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell ezt az információt?
5. cikk / 31 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
6. cikk / 31 Online tárgyalástartás a koronavírusra hivatkozással
Kérdés: Koronavírus miatt van-e lehetőség a tárgyalás online formában történő megtartására?
7. cikk / 31 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
8. cikk / 31 Eljárási dokumentumok javítása
Kérdés: Az ajánlatkérő vélhetően módosította az eljárási dokumentumot, ami a mentés időpontjából nem derül ki, de összehasonlítva a korábban feltöltött anyagot, van benne eltérés. Nem sok, de néhány hiba ki van javítva, és már a nyilatkozatokban is helyesen szerepel néhány adat. Egyáltalán van lehetősége az ajánlatkérőnek ebben a formában javítani az eljárási dokumentumokat? Nem kellene szólnia legalább, hogy javított rajta? Hogyan tudom igazolni, hogy én látom az eltérést a korábbihoz képest?
9. cikk / 31 Kizáró okok igazolása védelmi beszerzéseknél
Kérdés: Védelmi beszerzések esetében a kizáró okok igazolása nincs összhangban a 321/2015. számú kormányrendelettel. Valójában hiányos, vagy leginkább problémát okoz. Van arra lehetőség, hogy mégis a kormányrendeletre hivatkozva határozzuk meg az igazolási formát?
10. cikk / 31 További bejelentkezés lehetősége a dinamikus beszerzési rendszerbe
Kérdés: Dinamikus beszerzési rendszerben lehet-e olyan megoldást találni, mint a közszolgáltatók előminősítési rendszerében, azaz később is jelentkezhetnek új szereplők, akik bejutnak a rendszerbe, és utána közülük versenyeztet az ajánlatkérő? (Ezzel a megoldással tehát nem a keretmegállapodásos eljárás korlátai között kellene a kartellveszélyre figyelnie az ajánlatkérőnek.)