Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértés mint kizáró ok értelmezése

Kérdés: Az új törvény illegális tartózkodókra vonatkozó kizáró okát hogyan tudom ellenőrizni, hiszen már most hatályban van?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 63. §-ának (5) bekezdése értelmében – akövetkezőképpen történik: a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontjában foglaltfeltételek megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak amunkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Új kizáró okok hatálya

Kérdés: Az új kizáró oki szabályok hatálybalépése hogyan értelmezhető?
Részlet a válaszából: […] ...az f) pont a módosítással hatályon kívülkerült.A 63. § (6) bekezdése értelmében a 60. § (1) bekezdésének g)pontjában foglalt feltétel megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyihatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 19.

Ajánlatkérő által elérhető ingyenes adatbázisok

Kérdés: A Kbt. 63/A. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő nem kérheti azon tények, adatok igazolását, illetve az ajánlattevőnek, a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának, továbbá az erőforrást nyújtó szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen jogosult. Mely tények és adatokat igazolását nem kérheti az ajánlatkérő? Kérjük felsorolni!
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdésének hatálya alá, ha ezt az ajánlatban nem igazolta.A Kbt. rendelkezése szerint a 60. § (1) bekezdés g)pontjában foglalt feltétel megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyihatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

OMMF-nyilvántartás elérhetősége

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás érintette a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontjához kapcsolódó igazolást, amely szerint az OMMF-igazolást nem kell már az ajánlattevőknek benyújtani. Kérdésem, hogy hol érhető el, honnan tölthető le a 2005. augusztus 4. után elkövetett jogsértés miatt jogerős és végrehajtható határozattal sújtott munkáltatók névsora? A keresőben az adószám alapján beírt keresés nem működik. Amennyiben létezik egy lista, lehetséges a pontos webcím megadása?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 63. §-ának (5) bekezdése értelmében a 60. § (1)bekezdés g) pontjában foglalt feltétel megvalósulását az ajánlatkérőnek kellellenőriznie az OMMF által vezetett hatósági nyilvántartásban. A keresettnyilvántartás az OMMF honlapján (www.ommf.gov.hu) érhető el,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

A Magyar Bányászati Hivatal igazolása érvényességének számítása

Kérdés: Az MBH-igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig érvényes. Honnan kell visszaszámolni a 3 hónapot? A szerződéskötés időpontjától? Az eredményhirdetéstől? Az ajánlattételi határidőtől?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 63. §-ának(5) bekezdése vonatkozik. E szerint a közbeszerzési törvény 60. § (1)bekezdésének g) pontjában foglalt feltétel megvalósulását – a munkaügyiellenőrzésről szóló törvény hatálya alá tartozó esetekben – az OrszágosMunkabiztonsági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 8.

Ajánlatkérő munkaügyi bírsággal kapcsolatos ellenőrzési kötelezettsége

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Tanács azon álláspontja, miszerint a szerződés megkötéséig kell ellenőriznie az ajánlatkérőnek, hogy nem volt munkaügyi bírsága az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...ismertetjük.A 2006. augusztus 24-étől hatályos módosítás értelmében aKbt. 60. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt feltétel megvalósulását – amunkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény hatálya alá tartozóesetekben – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.