GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...Véleményünk szerint az ügy egyik legfontosabb tanulsága, hogy a Tpvt. 11. § megsértését elegendő észlelni, illetve alapos okkal feltételezni, és ez a közbeszerzési eljárás eredményétől függetlenül ("a lefolytatott eljárás során") kötelezi az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

Eredménytelenné nyilvánítás

Kérdés: Egy nyílt közbeszerzési eljáráson vettünk részt, ahol az ajánlatkérő fedezethiányra hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánította, az ajánlatokat nem is bírálta el. Van jogi lehetőség az eredménytelenségi döntés megtámadására?
Részlet a válaszából: […] ...mellőzéséhez nem elég az, ha egyes ajánlatok, hanem mindegyik ajánlat értéke meg kell, hogy haladja a fedezet mértékét.Lényeges feltétel, hogy a fedezet összegének a Kbt.-ben szabályozott módon igazoltnak kell lennie, azaz főszabály szerint az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 8.

Közbeszerzési szakértelem egybeszámítása

Kérdés: Az új szabályoknak megfelelően állami közbeszerzési szaktanácsadót (ÁKSZ-ot) alkalmazunk munkavállalóként. Szükségünk volna azonban további közbeszerzési tanácsadás igénybevételére. Hogyan kell a beszerzés becsült értékét számítani, figyelembe kell venni az ÁKSZ-tevékenység értékét is?
Részlet a válaszából: […] ...képezi a részekre bontás tilalmának érvényesítése is, amelyet talán az egybeszámítás elnevezés jobban kifejezett, nevezetesen egyes feltételek fennállása esetén, több lehetséges szerződés (beszerzés) becsült értékét összeadva kell megállapítani a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 10.

A FAKSZ tevékenységi köre

Kérdés: A közelmúltban hatályba lépett új, illetve módosított jogszabályok alapján eléggé nehezen értelmezhető a FAKSZ tevékenységi köre, jogköre. Az állami beruházási törvény és a Kbt. között hogyan határozzák meg együttesen, hogy milyen szabályokat kell követni? Pl. a FAKSZ milyen feltételek alapján jogosult önkormányzatok részére értékhatárhoz kötötten vagy kötetlenül építési beruházásokra irányuló közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Részlet a válaszából: […] A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (továbbiakban: FAKSZ) tevékenysége, de leginkább a mögöttes jogszabályi rendezettség attól függően határozható meg, hogy az adott közbeszerzési eljárásra a hatályba léptető rendelkezések közül melyik vonatkozik, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Sürgős informatikai beszerzési igény

Kérdés: Rendkívüli beszerzési igényünk merült fel 12 millió Ft értékben egy informatikai rendszerünk karbantartása során, amit nem terveztünk. Az üzemszerű működés folyamatosságához szükséges a beszerzés soron kívüli megvalósítása, érintett szervezetként saját hatáskörben lefolytathatjuk a közbeszerzési eljárást, vagy erre DKÜ-engedélyt kell kérnünk?
Részlet a válaszából: […] ...– az érintett szervezet által saját hatáskörben elindítható, azonban az így megkötött szerződés hatálybalépésének továbbra is feltétele az e § szerinti "megfelelő" minősítés. Az e bekezdés szerint indított eljárás esetében a beszerzési igényt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Becsült érték meghatározása a keretmegállapodás második részében

Kérdés: Költségvetési szervként két évre szóló keretmegállapodást kötöttünk tavaly év végén, a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja alapján. A keretmegállapodásban a keretmegállapodás keretösszegét is meghatároztuk. Az egyes közbeszerzések során szükség van arra, hogy a beszerzés becsült értékét is megadjuk?
Részlet a válaszából: […] ...véleményünket kifejezetten közbeszerzési értelemben fogalmazzuk meg a beszerzés becsült értékének meghatározása vonatkozásában. Feltételezzük, hogy az ajánlatkérőnek rendelkezésre áll a fedezet, amennyiben a beszerzését meg kívánja valósítani, továbbá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 7.

FAKSZ további alkalmazása

Kérdés: Az éppen hatályba lépett új állami építési beruházásokról szóló törvény értelmében a Kbt. 5. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott ajánlatkérő esetén milyen kötelezettségek vannak az eddigi kötelező FAKSZ alkalmazási körre? Ezen ajánlatkérőkre nem vonatkozik az új törvény, de a FAKSZ mint intézmény végleg megszűnik 2026. június 30. napján. Az új jogszabály értelmében a kötelező FAKSZ-eseteket a Kbt. 5. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott ajánlatkérőkre már nem kell alkalmazni? Vagy továbbra is kell szakértelem ezen ajánlatkérők esetében is? Ha igen, kik felelnek meg ennek a követelménynek?
Részlet a válaszából: […] ...valamennyi ajánlatkérői kategória köteles volt a jegyzéken szereplő FAKSZ-ot bevonni a Kbt. 27. § (3) bekezdés a)-d) ponjaiban előírt feltételek alá eső közbeszerzési eljárásokba. 2023. november 8-tól hatályos szabályok alapján már kizárólag a felsorolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 13.

Versenykorlátozó előírás

Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
Részlet a válaszából: […] ...esetén – a közös ajánlattevők egyike végezzen el. Ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó, a (9) bekezdés szerinti alkalmassági feltételek igazolásához a (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 13.

Alvállalkozó mint kapacitást biztosító szervezet igazolásai

Kérdés: Milyen dokumentumokat, igazolásokat kell benyújtanunk egy közbeszerzési eljárásban, ha az alvállalkozónk egyúttal kapacitást is biztosít számunkra az alkalmasságunk igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) az általános adatok, a kizáró okok és az 1. pontban megnevezett alkalmassági feltételre vonatkozóan. Ez utóbbinál azokat a részeket kell kitölteni, amelyek tekintetében az alvállalkozó bocsátja rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 13.

Kiegészítő tájékoztatások ellentmondásossága

Kérdés: Informatikai eszközök beszerzésére uniós közbeszerzési eljárást folytattunk le. A 2. helyezett ajánlattevő jogorvoslatot kezdeményezett a nyertesre vonatkozó döntés ellen, amelyben arra hivatkozott, hogy az eszközök műszaki paraméterei meghatározása kapcsán az eljárásban kiegészítő tájékoztatást kért, és az abban foglaltak szerint tette meg ajánlatát. Az eljárásban két alkalommal került sor kiegészítő tájékoztatás nyújtására, és most észleltük, hogy a 2. alkalommal adott tájékoztatás tartalma részben eltért az 1. tájékoztatástól. Visszavonhatjuk a jogorvoslati eljárásban a 2. tájékoztatást? Milyen következményekkel számolhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...befejezése előtt felhívhatja a jogsértőt az e törvénynek megfelelő eljárásra, illetve az ajánlatkérő döntésének meghozatalát feltételhez kötheti;b) megsemmisítheti az ajánlatkérőnek a közbeszerzési eljárás során hozott vagy azt lezáró döntését, ha e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.
1
2
3
47