Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Valótlan adatrögzítés a regisztráció során

Kérdés: Hamis adatszolgáltatásnak minősül-e, ha az ajánlattevő kkv-nak vallja magát az eljárás során, pedig biztosan nem az? Mivel az eljárásban ezt le kell nyilatkoznia, mindez nyomon követhető, és akár jogorvoslati eljárás is kezdeményezhető?
Részlet a válaszából: […] ...részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet a regisztráció során történő adatrögzítést ír elő, melyet ezek szerint a gazdasági szereplő hibásan teljesített.A kormányrendelet 6. §-ának (1) bekezdése alapján az EKR használatához a rendszerben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Hirdetmények karakterkorlátja

Kérdés: Mi a teendő, ha nem fér el a tartalom a hirdetményben karakterkorlát miatt?
Részlet a válaszából: […] ...közli. Mivel az EKR-ben közvetlenül, ingyenesen elérhető az érdeklődés jelzését követően az eljárási dokumentum, így nem kerülnek a gazdasági szereplők versenyhátrányba, ha nem kapnak teljes körű információt a beszerzés tárgyáról és a szerződés feltételeiről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 7.

Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén

Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki:– a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

EEKD aláírása az EKR-ben

Kérdés: Az EEKD hat részre van bontva az EKR-ben, de az utolsó részt nem lehet aláírni, márpedig eddig mindig kérte az ajánlatkérő, és jogorvoslati határozatra is hivatkozott emlékeim szerint. Ezt hogyan lehet az EKR-ben megoldani?
Részlet a válaszából: […] ...Döntőbizottság D.16/2017 döntése, melynek értelmében "bár a hozzájáruló nyilatkozat az EEKD végén valóban szerepelt, és a gazdasági szereplők által aláírásra került, se az ajánlattevő, se a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet esetében nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 8.

Elektronikus közbeszerzés "kezelése" a közbeszerzési szabályzatban

Kérdés: Kell-e kezelni bármilyen módon az elektronikus közbeszerzést a közbeszerzési szabályzatban, és ha igen, akkor milyen mélységben, mit kell tartalmaznia, miről kell szólnia a kiegészítésnek? Mi javasolt e körben?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbiak szerint:Az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.

Mód1. tv. rendelkezéseinek alkalmazása a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban

Kérdés: A 2016. évi CLX. törvény (Mód1. tv.) 48. §-a rendelkezésének megfelelően az eljárásban a Kbt.-nek a Mód1. tv. által megállapított 62. § (1) bek. q) pontjának rendelkezését is alkalmazni kell azokban a közbeszerzési eljárásokban is, amelyek a Mód1. tv. hatálybalépésekor folyamatban vannak, de a Mód1. tv hatálybalépésének időpontjában az ajánlattételi határidő még nem járt le. A fentiekre tekintettel, a Mód1. tv. hatálybalépését követően a nemzeti eljárásrend szerint megindított közbeszerzési eljárásban a kötelező 62. § (1) bekezdés g)-k), m) kizáró okok mellett az ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek. q) pontjára is be kell nyújtania a nyilatkozatát? Az ajánlatkérő a felhívásban jelezte a q) pont rendelkezésének alkalmazását is.
Részlet a válaszából: […] ...ponttal:(Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

Európai dokumentum meghatározása

Kérdés: Mit jelent az egységes európai dokumentum? Az új irányelvekkel kapcsolatban hallottam, és nem értem, milyen célt szolgál.
Részlet a válaszából: […] ...vagy ajánlatok benyújtásakor a hatóságok vagy harmadik felek által kibocsátott igazolások helyett előzetes bizonyítékként a gazdasági szereplő naprakész nyilatkozatából álló egységes európai közbeszerzési dokumentumot is el kell fogadnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.

Nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése a Kbt. 56. §-ának kc) alpontja vonatkozásában

Kérdés: A Kbt. 56. § (1) bekezdésének kc) alpontjában szereplő kizáró okról a 310/2011. kormányrendelet 2. § ib) alpontja szerint az ajánlattevőnek kell nyilatkoznia. Az ajánlatkérőnek kell-e ellen­őriznie – különös tekintettel a Kbt. 56. §-ának (2) bekezdésére –, hogy valós tartalmú-e a nyilatkozat? Ha igen, hol és hogyan tudja megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki olyan nem szabályozott tőzsdén jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Ajánlatkérők saját eljárásrendje

Kérdés: Úgy hallottuk korábban, hogy az ajánlatkérők meghatározhatják az eljárás rendjét. Ez így lesz-e a jövő évtől, és ha igen, milyen keretek között?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárást megindító felhívásban. Az eljárástmegindító felhívásnak minden esetben biztosítania kell, hogy annak alapján agazdasági szereplők egyenlő eséllyel megfelelő ajánlatot tehessenek, illetverészvételi jelentkezést nyújthassanak be;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.