5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
2. cikk / 5 Késedelmi kötbér értelmezése az új, fakultatív kizáró ok szempontjából
Kérdés: Az új Kbt. fakultatív kizáró okai között szerepel a 63. § (1) bekezdés c) pontjában, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte, és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett. A késedelmi kötbér is a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankciók körébe tartozik?
3. cikk / 5 Konzorciumi tag felelőssége az új Kbt. alapján
Kérdés: Egy másik ajánlattevővel indultunk egy közbeszerzési eljárásban. A konzorciumi szerződésben vállaltuk az egyetemleges felelősséget az ajánlatkérő felé. Ha a konzorciumi partnerünk hibás teljesítése, illetve szerződésszegése miatt felmondja a szerződést az ajánlatkérő, mennyiben érint ez minket a további közbeszerzési eljárásokban való részvétel szempontjából? A jogviszonyra még a korábbi Kbt. vonatkozik. Az új szabály milyen rendelkezést tartalmaz erre az esetre?
4. cikk / 5 Alvállalkozó nevesítése
Kérdés: Az új Kbt. szerint nevesítenem kell az alvállalkozót?
5. cikk / 5 Alvállalkozó cseréje 2012-ben
Kérdés: Cserélhetek-e alvállalkozót az új Kbt. alapján?