42 cikk rendezése:
1. cikk / 42 Gyártó kapacitást biztosító szervezetként
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban indulunk, ahol a gyártó segítségével igazoljuk a referenciát. Mivel referencia esetén a kapacitást biztosító szervezetnek részt kell vennie a szerződés teljesítésében, a gyártót meg kell jelölni alvállalkozóként, vagy az alvállalkozói kivételi körre tekintettel a gyártó nem is lehet kapacitást biztosító szervezet?
2. cikk / 42 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 42 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
4. cikk / 42 Külföldi ajánlattevő kizárása fenntartott eljárásból
Kérdés: Kizárhatom-e a külföldi ajánlattevőt, ha fenntartott eljárásról van szó? Azaz hazai fenntartott eljárásnak tekinthetem-e a nemzeti eljárásrendben történő fenntartást?
5. cikk / 42 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
6. cikk / 42 Iratbetekintés és tájékoztatási kötelezettség a Kbt.-ben
Kérdés: Az uniós irányelvekben nem látom azt a szigorú üzenetet, hogy az ajánlattevők tudomására kell hozni mindent, ami alapján megtudják, miért nem nyertek egy adott közbeszerzési eljárásban. Ezt csak a hazai szabályozás tartalmazza. Szükséges-e ez a tartalom a Kbt.-ben?
7. cikk / 42 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
8. cikk / 42 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
9. cikk / 42 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme
Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
10. cikk / 42 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?