Alvállalkozói teljesítés arányának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [35. § (8)-(9) bekezdés] – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát. A kérdésünk az "arány" szó értelmezésével kapcsolatos. Forintban értve, a teljes szerződéses érték 50 százalékát teljesítheti alvállalkozó, azaz egy építési beruházásnál a fővállalkozói haszon és az anyag biztosítása mellett ez teljesíthető akár egy fő saját fizikai állomány nélkül is? A feladat teljesítéséhez szükséges humánerőforrás-szükséglet 50 százalékát a saját humán erőforrás kell, hogy adja? (Feltételezhető, hogy ez volt a jogalkotói szándék.)
Részlet a válaszából: […] ...azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,– építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.Mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...sajnálatos módon – a korábbi szabályozás szerint -ebben az esetben a gyártót maga az ajánlatkérő minősíti alvállalkozónak, ígyazonban a 25 százalék elérését követően egyben közös ajánlattevői kényszere isvan az anyavállalatnak.Az új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó "cseréje"

Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
Részlet a válaszából: […] ...vagy szervezetet, aki vagy amelytevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót – a)-d)pontok.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Uniós anyavállalat referenciájának felhasználása magyarországi forgalmazója által

Kérdés: Európai Unióban levő gyártó anyavállalat szállítási referenciáit magyarországi ajánlatában felhasználhatja-e (például mennyiségi okokból) az anyavállalat termékeinek magyarországi forgalmazója (megbízási szerződés alapján), ha nem leányvállalata az uniós anyavállalatnak?
Részlet a válaszából: […] ...a PolgáriTörvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn – Kbt. 4. § 3/E. pont.Tehát többségi befolyás kell, hogy fennálljon a gyártó és azajánlattevő között ahhoz, hogy a gyártó referenciáját az ajánlattevőforgalmazóként alkalmazni tudja.Amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Többszörös szakértői jelenlét egy eljárásban

Kérdés: Egy szakértő több céggel is indulhat egy eljárásban. Jól értelmezem, hogy a többszörös megjelenés tilalma nem erre az esetre – több ajánlattevővel indul egy szakértő magánszemély – vonatkozik, hanem arra, hogy egy ajánlattevő nem lehet másik ajánlattevő ajánlatában alvállalkozó vagy harmadik fél? A Kbt. melyik szakasza engedélyezi a szakértő több ajánlattevővel való indulását? Helyesen járok el, ha külső szakértőt mint természetes személyt 10 százalék alatti alvállalkozóként szerepeltetek az ajánlatban?
Részlet a válaszából: […] ...vagy szervezetet, aki vagy amelytevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,– a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót,forgalmazót, alkatrész- vagy alapanyag-szállítót,– építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Ajánlati elemek pótolhatatlansága

Kérdés: Vannak-e olyan ajánlati elemek, amelyekre nem biztosítható a hiánypótlás lehetősége?
Részlet a válaszából: […] ...egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásbanmeghatározott követelményeknek. Megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótólszármazó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismertszervezet [58. § (6) bekezdés] minősítése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.