19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Alvállalkozói bevonás aránya
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő a szerződésben a beleegyezéséhez kötötte új alvállalkozó bejelentését a szerződés teljesítése során, úgy a bejelentés során figyelemmel kell lennünk arra, hogy bizonyos százalékos arányt ne érjen el az alvállalkozó bevonásának mértéke?
2. cikk / 19 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
3. cikk / 19 Azonos tulajdonosi körbe tartozó nyertes és második ajánlattevő
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a magyar szabályozás kimondja azt, hogy azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező ajánlattevők esetében, ha például az egyik visszalép, és a másik nyerne magasabb árral, úgy az eljárás során nem hirdethető eredmény? Nagyon nagy a felelősség az ajánlatkérőn, és segíthetne, ha ezt jogszabály mondaná ki.
4. cikk / 19 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
5. cikk / 19 Ajánlattevő megbízhatóvá nyilváníthatósága
Kérdés: Egy ügyben az ajánlattevő kezdeményezte, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvánítsa megbízhatónak egy olyan ügyben, melyben gyakorlatilag adót csalt az ajánlattevő. Miért engedi ezt a KH, és milyen mozgástere van az ajánlatkérőnek, aki ezt nem szeretné engedni? Egyáltalán mi alapján dől el, hogy egy bűncselekményt meg nem történtnek kell tekinteni a Kbt. rendelkezése ellenére?
6. cikk / 19 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
7. cikk / 19 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
8. cikk / 19 Értékelési szempontnak való megfelelés igazolásának módja
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő alvállalkozó/magánszemély/egyéni vállalkozó bevonásával, megbízási/alvállalkozói szerződéssel igazoljon értékelési szempontnak való megfelelést? Ha igen, az értékelési szempont(ok) igazolására igénybe vett alvállalkozó magánszemély/szervezet is kapacitást biztosító személynek/szervezetnek minősül-e? Vagy csak az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására igénybe vett személy/szervezet minősül annak?
9. cikk / 19 Öntisztázás hamis adatszolgáltatás esetén
Kérdés: Hogyan lehet hamis adatszolgáltatás esetén öntisztázni, amikor a jogsértés megtörtént, ráadásul épp a közbeszerzési eljárásban? Van annak relevanciája, hogy valamely gazdasági szereplő megígéri, hogy soha többé nem tesz ilyet? Egyáltalán vizsgálja a DB ilyenkor az eredeti ügyet?
10. cikk / 19 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?