27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
2. cikk / 27 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
3. cikk / 27 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
4. cikk / 27 Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése
Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
5. cikk / 27 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
6. cikk / 27 Felvilágosításkérés minősítése
Kérdés: A felvilágosítás kérése hiánypótlásnak minősül-e a Kbt. 85. § (2) bekezdés b) pontja alapján?
7. cikk / 27 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
8. cikk / 27 Kötelező részajánlattétel
Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
9. cikk / 27 Ellentmondásos gyakorlat újonnan alakult cég alkalmassága vonatkozásában
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 101. számban, a 2076. számú dokumentumban az újonnan alakult céggel kapcsolatosan megfogalmazottakkal kapcsolatban ellentmondás van. Közelmúltban – 2009. 05. 31-e előtt – indított közbeszerzési eljárásban alkalmassági feltétel volt, hogy az elmúlt két évben (2006. és 2007. években) az ajánlattevő mérlege/eredménye nem lehet negatív. Az ajánlattevőt hiánypótlásra szólították fel, hogy csatolja a 2006. és 2007. évi mérlegeit az alkalmasság ellenőrzése érdekében. Az ajánlattevő nyilatkozott, hogy a csatolt cégkivonat tanúsítása szerint is a cég a 2008. évben alakult, és az adott időszakra a későbbi alakulásra tekintettel nem rendelkezik mérleggel. Az ajánlattevőt a hiánypótlásra benyújtott nyilatkozat ellenére kizárták – Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pont, mert "hiánypótlás ellenére" sem csatolta be a hivatkozott és kért mérlegeit. A kizárás miatt döntőbizottsági eljárás indult, mivel a negatív mérleg/eredmény alkalmatlansági feltétel az újonnan alakult céggel szemben nem állapítható meg. A döntőbizottsági eljárás alapján meghozott határozat az eljárást lezáró eredményhirdetés ezen pontját nem semmisítette meg. Azaz a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásának elmaradásával kapcsolatban a KD-nek nem az volt a "gyakorlata", hogy nem tekinthető érvénytelenségi oknak, amennyiben az ajánlattevő később alakult, és ezért nem képes teljesíteni a feltételt. Ebben az esetben, az ajánlattevő milyen eljárást kezdeményezhet (mit tehet) a levélben megfogalmazott döntőbizottsági "gyakorlat" alkalmazása érdekében?
10. cikk / 27 Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére
Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?