12 cikk rendezése:
1. cikk / 12 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 12 Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában
Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
3. cikk / 12 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
4. cikk / 12 Dokumentáció kezelésének ellenőrzése "nemzetbiztonsági" tárgyú beszerzéseknél
Kérdés: A 218/2011. kormányrendelet szerinti eljárásban ellenőrizheti-e az ajánlatkérő, hogy a dokumentációt a rendeletben foglaltaknak megfelelően kezelik-e az ajánlattevők?
5. cikk / 12 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
6. cikk / 12 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
7. cikk / 12 Egybeszámítási szabály értelmezése
Kérdés: Az egybeszámítási szabály értelmezésében vannak-e előremutató jogorvoslati esetek a hatályos törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozóan?
8. cikk / 12 Közbeszerzések központi lebonyolítása
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
9. cikk / 12 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
10. cikk / 12 Építési beruházásokra vonatkozó szabályok változása
Kérdés: Úgy hallottuk, hogy az építési beruházásokra vonatkozó közbeszerzési szabályok jelentős mértékben változtak. Melyek a leglényegesebb változások, és mikortól lépnek életbe?