34 cikk rendezése:
1. cikk / 34 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező (műszaki dokumentáció részét képező tervek készítője) árubeszerzés, szolgáltatásmegrendelés, ill. építési beruházás esetén mikor, milyen esetben minősül az eljárás előkészítésébe bevont személynek, és áll fenn vele szemben ebből adódóan olyan körülmény, amely összeférhetetlenséget eredményezhet? A tervező mikor, mely esetben képes befolyásolni az eljárás eredményét? A tervező közbeszerzési eljárás előkészítésébe történő bevonása mely esetben eredményez versenytorzulást?
2. cikk / 34 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
3. cikk / 34 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
4. cikk / 34 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
5. cikk / 34 Felolvasólap és ajánlat közötti eltérés vizsgálatának elmulasztása
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem vizsgálja a felolvasólap és a részletes ajánlat különbözőségét, és ezt senki sem sérelmezi, hatályba léphet a szerződés?
6. cikk / 34 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
7. cikk / 34 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
8. cikk / 34 Második nyertes ajánlattevő megjelölésének feltétele
Kérdés: A Kbt. 69. §-ának (4) és (5) bekezdése kizárólag a legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő igazoltatását teszi lehetővé, nem tesz említést a második helyezett igazoltatásáról. Erre tekintettel megítélésünk szerint második helyezettet kizárólag abban az esetben jelölhet meg az ajánlatkérő, ha a (6) bekezdés szerinti igazoltatási módot választja, különösen mivel e bekezdés említi is a második helyezett hirdetésének feltételeit. Ez utóbbi esetben előfordulhat azonban, hogy bármely ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje megváltozik, szélsőséges esetben például egy tizenöt ajánlatos eljárásnál az utolsó két ajánlat helyet cserél. Ilyen esetben e bekezdés nem alkalmazható. Fentiek alapján jól értelmezzük, hogy kizárólag a (6) bekezdés alkalmazása esetén van lehetőség második helyezett hirdetésére, de csak abban az esetben, ha a sorrend nem változik? Azaz ha bármilyen tekintetben módosul a többi ajánlattevő egymáshoz viszonyított sorrendje, akkor sem a (4), sem a (6) bekezdés alapján nincs lehetőség a közbeszerzési eljárás során második helyezett kihirdetésére?
9. cikk / 34 Régi aukciós szoftver használata kötelező elektronikus közbeszerzés esetén
Kérdés: Amikor az elektronikus közbeszerzés kötelező lesz, lehet-e majd a régi aukciós szoftverünket használni, amit egy ügyvédi irodával alkalmaztunk évekig, és működött?
10. cikk / 34 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?