Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint ebben az esetben kétféle szerződésmódosítási jogalap merül fel. A korábbiakban, melyre a kérdező is utal, az ajánlatkérő vélhetően módosítást nem tervezett, árkövetést nem tett lehetővé, miközben az építőanyagárak nagymértékben megváltoztak....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén

Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján szükséges a támogatott szervezetnek közbeszerzési szabályokat alkalmaznia, feltéve hogy egyébként nem tartozik a Kbt. hatálya alá − 5. § (1) bekezdés.A Kbt. 5. § (2) bekezdése, majd a (3) bekezdés vizsgálata alapján az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 7.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...2012. január 1-jén hatályba lépő törvény több olyantémakört is végrehajtási rendeleti szintre utal, amelyet eddig törvényi szintenszabályoztak. Tekintsük át ezeket a tárgyköröket, néhány témakörhöz rövidmegjegyzést fűzve.Felhatalmazást kap a kormány,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...egyszerű eljárás tekintetében számos változást hozott a2010. szeptember 15-én hatályba lépett Kbt.-módosítás. Bár korábban hasonlókérdésre már válaszoltunk, a folyamatos érdeklődés miatt részletesebbenfoglaljuk össze még egy alkalommal a változások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...április 1-jétől lép hatályba az új eljárásrendekkelkapcsolatos szabályozás. Ennek értelmében a nemzeti és az egyszerűeljárásrendek összevonására kerül sor. Ugyanakkor az új nemzeti eljárásrendbenegy eljárástípus, az ún. egyszerű eljárás lesz. Ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Tanácsi tájékoztatók új értékhatárokra

Kérdés: Hogyan kell érteni az új értékhatárokra vonatkozó tanácsi tájékoztatókat, amikor a törvény nem módosult?
Részlet a válaszából: […] ...2008. évre a 2006. január 15-én hatályba lépett, aközbeszerzésekről szóló, a 2005. évi CLXXII. törvénnyel módosított 2003. éviCXXIX. törvény vonatkozik. A 2007. évhez képest a közösségi értékhatárokbantörtént változás, mely hatással van az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Előzetes összesített tájékoztató készítése és közzététele a törvénymódosítás után

Kérdés: A Kbt. 42. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, a közbeszerzési eljárásairól. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő az előzetes összesített tájékoztatót köteles közzétenni és legkésőbb a 42. § (1)-(2) bekezdésében előírt határidő lejártáig megküldeni. Kérdésem: hogyan értelmezendő a "készíthet", illetve a "köteles" megfogalmazás a törvény ezen pontjaiban? [Észrevételem: a Kbt. 42. §-ának (1)-(2) bekezdése nem tartalmaz határidőket.]
Részlet a válaszából: […] ...döntést követően kell elkészíteni. Az észrevétel tehát helytálló,határidőt a jogszabályhely nem tartalmaz. A 2005. december 31-éig hatályosszabályozás mindkét vonatkozásban tartalmazott határidőt, az új szabályozásugyan a visszautaló rendelkezést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Új értékhatárok értelmezése

Kérdés: Nem értem az új értékhatárokat a Tanács tájékoztatójában. Hogyan kell azokat értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...lényegesenbonyolultabb, az egyes beszerzési tárgyakon belül, az ajánlatkérő függvényébenis megkülönböztetést tevő, összesen 15 napra hatályos szabályok még nemegyszerűsödtek, csak a 2006. január 15-ét követően indított eljárások esetébenbeszélhetünk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.