Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt.A bejelentési kötelezettség ugyanis az alvállalkozó azonosítását és a kizáró oki nyilatkozat megtételét célozza a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Kapacitást nyújtó szervezet bevonása a bírálat második szakaszában alkalmassági követelmények teljesítése érdekében

Kérdés: Az ajánlatkérő a bírálat második szakaszában megállapítja, hogy az ajánlattevő által benyújtott referencia nem felel meg az alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben – a bírálat második szakaszában – van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítése érdekében bevonjon kapacitást nyújtó szervezetet? Ugyanis, ha a válasz igen, akkor EEKD-t kell benyújtani a kapacitást nyújtó szervezet vonatkozásában, és ezzel az ajánlatkérő újra a bírálat első szakaszába kerül, amelyet már egyszer lezárt.
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti vagy – ha az ajánlatkérő előírta – a 63. § szerinti kizáró ok hatálya alatt áll, a kizáró okkal érintett gazdasági szereplő kizárása mellett hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik.A hatálybalépés vonatkozásában csak a hatálybalépést követően megkezdett eljárások esetében kell alkalmazni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...igazolhatnak képességet,alkalmasságot az ajánlattevők részére. A főszabály a közös ajánlattevőkegyüttes megfelelését mondja ki. A hatályos közbeszerzési törvény 55. §-ának (4) bekezdéseszerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.