65 cikk rendezése:
1. cikk / 65 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
2. cikk / 65 Teljesítési határidő meghatározása
Kérdés: Egy speciális rendszer bevezetését tervezzük belső projekt keretében, amelyben 4 teljesítési szakasz lesz, 3 részteljesítéssel, a 4. részteljesítés egyúttal az utolsó teljesítés (végteljesítés) határidejét is meghatározza. Az egyes teljesítések egymásra épülnek, ami azt jelenti, hogy ha az 1. részteljesítésben hiba van, azt ki kell javítani ahhoz, hogy a 2. teljesítési szakasz megkezdhető legyen. Hogyan lehet ezt egy közbeszerzési eljárásban és annak szerződésében kezelni? Mert a végteljesítési határidőt egyértelműen meg szeretnénk határozni, és az esetleges hibajavítások időszükséglete miatt ezen nem lehet majd változtatni.
3. cikk / 65 Szakemberek száma mint értékelési szempont
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban vettünk részt, ahol az ajánlatkérő a teljesítésben részt vevő szakemberek számát pontozta, de alkalmassági körben nem kérte a szakembereket. 3 szakembert ajánlottunk meg. Sajnos ajánlatunk bírálata során az ajánlatkérő nem találta megfelelőnek az egyik szakembert, és ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Miért nem lehet 2 főt figyelembe venni az értékelés során?
4. cikk / 65 Szerződéskötési határidő
Kérdés: Nyertesként hirdettek ki bennünket egy uniós közbeszerzési eljárásban, 2 évre szóló ütemezett szállítási szerződést nyertünk el. A szerződéskötéshez benyújtottuk az ajánlatkérő által kért dokumentumokat, információkat. Mi úgy tudjuk, hogy a szerződést 30 napon belül kell megkötni, de az ajánlatkérő illetékes vezetőjének szabadsága miatt a szerződést még nem írtuk alá. Az aláírás késedelme miatt érvényes lesz-e a szerződés? Az aláírás késedelme alapul szolgálhat a szerződésben vállalt 1. részteljesítési határidő módosítására?
5. cikk / 65 Előzetes vitarendezési kérelem megválaszolása
Kérdés: Egy árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárásunkban iratbetekintést követően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be, mert a kérelmező véleménye szerint a nyertes és a második helyezett ajánlattevő a műszaki leírásnak nem megfelelő szakmai ajánlatot nyújtott be. Ajánlatkérőként megvizsgáltuk a kérelmet, és végül az első helyezett ajánlattevőnek hiánypótlást küldtünk, a második helyezett ajánlattevőre vonatkozó megállapításokat viszont nem tartottuk megalapozottnak. Véleményük szerint hogyan kell a válaszadási határidőt számítani ebben az esetben?
6. cikk / 65 Szerződésteljesítés felfüggesztése
Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
7. cikk / 65 Fizetési határidő meghatározása értékelési szempontként
Kérdés: Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha 50%-ban saját forrásból, 50%-ban uniós támogatásból megvalósuló árubeszerzés esetén értékelési szempontként határozza meg a fizetési határidőt, vagyis az ajánlatokat aszerint pontozza, hogy melyik ajánlattevő biztosítja a leghosszabb fizetési határidőt a 30-tól 60 napig terjedő időintervallumon belül?
8. cikk / 65 Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz
Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
9. cikk / 65 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása hiánypótlási felhívásban nem kért hiányosság miatt
Kérdés: Jogsértő-e az ajánlatkérő eljárása akkor, ha hiánypótlási felhívást bocsát ki, majd pedig az ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja egy olyan hiányosság miatt, amelynek pótlását a hiánypótlási felhívásban nem kérte?
10. cikk / 65 Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?