27 cikk rendezése:
1. cikk / 27 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
2. cikk / 27 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 27 Közszolgáltató ajánlatkérő által alkalmazandó jogszabályok építési beruházás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő közszolgáltató minőségben lefolytatott építési beruházásánál (tervezés és kivitelezés együtt), amennyiben ellentmondás van a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. kormányrendelet és a 322/2015. kormányrendelet között, akkor az előbbi alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az speciális rendelkezéseket tartalmaz? Konkrét esetben, ha közszolgáltató minőségben kerül lebonyolításra a tervezés és kivitelezés tárgyú eljárás, és az eljárás becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt, abban az esetben figyelmen kívül hagyható a 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, tekintettel a 307/2015. kormányrendelet 7. § (3) bekezdésére?
4. cikk / 27 Ajánlattételi határidő meghatározásakor irányadó becsült érték
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése alapján, az ajánlattételi határidő meghatározása során az eljárás becsült értékét, vagy az egybeszámított becsült értéket kell figyelembe venni?
5. cikk / 27 Szerződéskötés előzetes vitarendezéssel nem érintett szerződésrész esetén
Kérdés: Megköthetem-e az építési beruházásra irányuló szerződést, ha két részben előzetes vitarendezést kezdeményeztek, de a harmadik részben meg lehetne azt kötni? Nem egyértelmű számunkra a szabályozás.
6. cikk / 27 Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén
Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
7. cikk / 27 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
8. cikk / 27 Döntésképtelenség az eljárás eredménye vonatkozásában
Kérdés: Mi történik abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem képes dönteni az eljárás eredményéről? Köteles a szerződéskötésről szóló tájékoztatót 120 napon belül feladni?
9. cikk / 27 Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Kérdés: Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?
10. cikk / 27 Szerződés tartalmának változtathatósága tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Van-e lehetőség a szerződésről tárgyalni még aláírás előtt, ha már kihirdettek minket nyertesnek?