Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...– a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős -, három évnél nem régebben meghozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Hiányosan benyújtott hiánypótlás pontosítása felvilágosításkérés keretében

Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy a hiánypótlás után egy felvilágosításkérés keretében pontosítsam a hiányosan benyújtott hiánypótlást?
Részlet a válaszából: […] ...felhasználni azonos hiány pótoltatására.Hasonló ügyben nyilvánult meg a Közbeszerzési Döntőbizottság a D. 460/2020. számú határozatában. A jogorvoslati fórum véleménye szerint a hiánypótlás és a felvilágosításkérés jogintézményét szükséges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Üzleti titokká nyilvánítás feltételei

Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
Részlet a válaszából: […] ...nyújthat a kérdés megítéléséhez a Fővárosi Ítélőtábla közigazgatási ügyben hozott FIT-H-KJ-2012-83. bírósági határozata. Ennek értelmében az előzetes vitarendezési eljárást követően a felperes rendelkezésére állt a gyártói nyilatkozat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Ajánlati felhívás döntőbizottsági határozatra hivatkozással

Kérdés: Az ajánlatkérő a felhívásban közölte, hogy a Kbt. 55. §-ának (6) bekezdése alkalmazásában a Döntőbizottság D.453/17/2012. számú határozatában kifejtett jogértelmezése szerint jár el. Miről szól ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti határozat lényege, hogy az ajánlatkérő nem igényli a külön részletes igazolást a referenciák teljesítésével kapcsolatban, hanem elegendő lesz számára a Döntőbizottság D. 453/17/2012. számú döntésének megfelelően a referenciaigazolás tartalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Tanács tájékoztatása a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről

Kérdés: Élelmezési anyagok beszerzésére lefolytatott közbeszerzési eljárás egyik nyertesével a szerződést – annak lejárta előtt – közös megegyezéssel kívánjuk felmondani. Milyen formában, nyomtatványon kell a szerződés felmondásával (nem teljesítéssel) kapcsolatos tájékoztatást megküldeni a Közbeszerzési Tanácsnak?
Részlet a válaszából: […] ...illetőleg a szerződés teljesítésétől számított öt munkanaponbelül kell feladni. Az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötöttszerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.

Tájékoztató részteljesítésről egy évnél hosszabb tartamú szerződés esetén

Kérdés: A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell a szerződés részteljesítéséről tájékoztatót készíteni. Ez alatt naptári évet kell e érteni, illetve összesítve kell e elkészíteni a tájékoztatót?
Részlet a válaszából: […] ...módosításától, illetőleg a szerződésteljesítésétől számított öt munkanapon belül kell feladni. Az egy évnélhosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződésmegkötésétől számítva évenként kell a szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.