Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége

Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint az aláírásminta vagy aláírási címpéldány ebben az esetben kérhető, hiszen a kapacitást biztosító szervezet saját jogon szerepel az ajánlatban, tehát függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy jogi személyről van szó, segít az alkalmasságban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Hiánypótlás nemteljesítése

Kérdés: Mi a következménye az új Kbt. alapján annak, ha nem teljesítjük a hiánypótlási felhívást? Van-e különbség a megítélésben, ha olyan hiányt nem pótolunk, ami értékelési szempont volt?
Részlet a válaszából: […] A hiánypótlási jogintézmény célja és rendeltetése, hogy az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelenséget eredményező hibáját vagy hiányosságát hiánypótlás útján kiküszöbölje az ajánlattevő vagy a részvételre jelentkező.Ebből következően a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Erőforrás igénybevételével kapcsolatos bejelentés formája

Kérdés: A dokumentációban szerepel, hogy az ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdésének alkalmazása során a KDB D.453/17/2012. számú határozatában foglaltak figyelembevételével jár el. Mit tartalmaz ez a döntés?
Részlet a válaszából: […] ...b), c) pontjainak egyértelmű megjelölésével nyilatkozzon. A bíróság álláspontja szerint nem tartozik a közbeszerzési eljárás során a hiánypótlás körébe a jogszabály értelmezésével kapcsolatos felhívás, csupán az ajánlati felhívással összefüggő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.

Ajánlat megváltoztathatósága hiánypótlás keretében

Kérdés: Hiánypótlás esetén amennyiben az "eredeti" ajánlatban X. Y.-t mint szakembert jelölöm meg, azonban ő például nem szerepel a nyilvántartásban, vagy a nyelvismerete hiányzik, és hiánypótlást követően Z.-t nevezem meg, aki a felhívásban előírt követelménynek megfelel, köteles-e elfogadni az ajánlatkérő a "megjelölt szakembert", vagy a hiánypótlást az ajánlat megváltoztatásának tekintheti, és – esetleg – az ajánlatot érvénytelenné nyilváníthatja?
Részlet a válaszából: […] ...kell lennie, akár hiányosan benyújtott ajánlatában, mert azalkalmatlan alvállalkozó, illetve "szakember" cseréje nem tartozik ahiánypótlás körébe. Mindezeket támasztják alá – véleményünk szerint a Kbt. 81.§-ának, 83. § (1), (4)-(6), valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.