Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységéért, de mint a kedvezményezettnek szolgáltató tanácsadó, felelősséget kell, hogy vállaljon azért a kárért, ami saját hibájából következett. Ha azonban rossz utasítást kap, a bírálóbizottság mást állapít meg, a döntéshozó másként dönt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Eljárás közbeszerzési eljáráson kívül bekért ajánlat közbeszerzési értékhatárt elérése esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő által megállapított becsült érték nem éri el a nemzeti közbeszerzési értékhatárt, emiatt közbeszerzésen kívül kér több árajánlatot – a szerződéses feltételek ismertetésével együtt. Hogyan kell eljárnom, ha a beérkezett ajánlatok közül legalább az egyik értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt? Véleményem szerint vagy be kell bizonyítania az ajánlatkérőnek az értékhatárt meghaladó ajánlatot adókról, hogy az ajánlatuk az általában kért vagy kínált áraknál irreálisan magasabb árakat tartalmaz (amit az ajánlatkérőnek nem kell figyelembe vennie a becsült érték meghatározásakor), vagy közbeszerzési eljárást kell lebonyolítania akkor is, ha van az értékhatárt el nem érő ajánlata is. Jól gondolom?
Részlet a válaszából: […] ...A piacon kért legmagasabb ár vizsgálatára feltétlenül szükség van a becsült érték megállapítása során. Amennyiben az ajánlatkérő hibásan állapította meg a becsült értéket, jogsértését nem tudja majd az eljárás során reparálni, mivel nincs olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 13.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...érvényesítéséhez. A Kbt. hivatkozott rendelkezésével kapcsolatos másik gyakorlati problémát a törvényben meghatározott kezesség hibás, készfizető kezességként történő értelmezése okozta. A törvény szövegéből törölték a fizetésképtelenségre való utalást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...a szolgáltatás megrendelésére a27. §-t kell alkalmazni. A 28. § szintén alkalmazandó."Néhány további pontosítás a korábbi hibákat volt hivatottkijavítani, a következők szerint:– a Kbt. 250. § (4) bekezdésében az "A (3) bekezdéstőleltérően"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.