Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...szerződésszegést követően sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a tartozás ledolgozása során további késés, jogszerűtlenség, hibás teljesítés vagy nemteljesítés fordul elő. Ezzel a megoldással az ajánlatkérő további jogviták lehetőségét nyitja ki, továbbá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Tényleges tulajdonos

Kérdés: Az EKR-ben a Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pont szerinti nyilatkozat űrlaptartalma megváltozott, és a tényleges tulajdonosról egy sor adatot kell már megadni (születési hely, születési idő, adóilletőség országa, érdekeltség jellege és érdekeltség mértéke), ami piros csillaggal is jelölve van, illetve nem piros csillagozottan az alábbi négy lehetőség közül kell az egyiket megadni: Adóazonosító jel, Adószám, HÉA vagy Külső nyilvántartás szerinti azonosító. A rendszer nem enged tovább, hibaüzenetet ír, ha a nem csillagozott részek közül bármit nem töltünk ki. Mi a változtatás jogszabályi alapja és az indoka?
Részlet a válaszából: […] A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontos nyilatkozattal kapcsolatos előírásai továbbra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Műszaki leírásban előírt összetevők vagy a funkcionális megfelelőség vizsgálata

Kérdés: Az ajánlatkérő árubeszerzés tárgyában folytat le közbeszerzési eljárást, a közbeszerzési dokumentáció részét képező ártáblázat tartalmazza a részletes termékfelsorolást és a termékekhez tartozó műszaki követelményeket. Konkrét márka nem került megjelölésre az egyes termékek kapcsán. Az ajánlatkérő kizárólag a felhívásban hivatkozott a 321/2015. Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra, mely szerint: "azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad". Kizárólag olyan termék ajánlható meg/fogadható el, amely az ajánlatkérő által felsorolt összetevőket tartalmazza? Az egyenértékűség vizsgálatát kizárólag az összetevők határozzák meg, vagy elegendő a funkcionális megfelelőség a termékek kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek."Összességében nem volt hibás a (3) bekezdésre utalás, sokkal inkább azt kívánjuk hangsúlyozni válaszunkban, hogy az ajánlatkérőnek úgy érdemes értelmeznie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Elektronikus aláírás az EKR-ben

Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus aláírással ellátni, úgy két dokumentumban is feltölthető ugyanaz a nyilatkozat;– amiről űrlap van, még akkor is, ha abban hiba van, szükséges kitölteni akár úgy, hogy egy megfelelő tartalmú, az űrlappal nem ellentétes nyilatkozatot elektronikusan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Szerződésteljesítés felfüggesztése

Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
Részlet a válaszából: […] ...hanem igényérvényesítési kötelezettség is terheli, ha a szerződés nyertes ajánlattevő általi teljesítése szakmai vagy jogi hibában szenved. A kérdés szerinti esetben ugyanakkor maga az ajánlatkérő szeg szerződést, és azt kell megítélni, hogy vannak-e Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz

Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
Részlet a válaszából: […] ...indokolják, amelyeket kellő gondossággal nem lehetett előre látni. Ha a felhívásban – a kellő gondosságot nélkülözve – hibásan méri fel a szerződéskötés időpontját, és erre figyelemmel a teljesítési határidőt, akkor annak következményeit viselnie kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása hiánypótlási felhívásban nem kért hiányosság miatt

Kérdés: Jogsértő-e az ajánlatkérő eljárása akkor, ha hiánypótlási felhívást bocsát ki, majd pedig az ajánlattevő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja egy olyan hiányosság miatt, amelynek pótlását a hiánypótlási felhívásban nem kérte?
Részlet a válaszából: […] ...a hiánypótlás arra irányul, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak, azaz formai hibák, hiányosságok miatt ne minősüljön érvénytelennek az ajánlat. A Kbt. részletesen szabályozza a hiánypótlás menetét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására

Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
Részlet a válaszából: […] ...a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.Mivel a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt

Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
Részlet a válaszából: […] ...alapos okkal megkérdőjelezhető-e. Amennyiben például elmulasztott egy igazolást benyújtani, vagy a hiánypótlás továbbra is hibás volt, vagy saját nyilatkozata alapján a referenciaigazolást nem tudta időben megszerezni, nos, ezek azok az esetek, mikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Hamis adatszolgáltatás értelmezése

Kérdés: Létezik-e olyan hamis adatszolgáltatás, ami nem gondatlan, nem is szándékos, egyszerűen csak másként értelmezi az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési szerződés odaítéléséről szóló határozatokra, függetlenül attól, hogy e gazdasági szereplő tekintetében szándékos hibát állapítottak-e meg.A fenti ügy szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos súlyú gondatlanság vonatkozásában felelősnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.
1
2
3
9