23 cikk rendezése:
1. cikk / 23 Kizárólagossági nyilatkozat
Kérdés: Kérhet-e egy intézmény kizárólagossági igazolást a szállítótól? Számtalan esetben találkozunk akár az EKR-en belül is olyan hirdetmény közzététele nélküli eljárással, ahol be van csatolva az összes cég kizárólagossági nyilatkozata. Önök szerint ez jogilag mennyire helytálló? Valóban alkalmazhatjuk a kizárólagos forgalmazói nyilatkozatot?
2. cikk / 23 Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség
Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
3. cikk / 23 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
4. cikk / 23 Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában
Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
5. cikk / 23 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
6. cikk / 23 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
7. cikk / 23 KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok
Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
8. cikk / 23 Szerződés feltöltésének díja
Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
9. cikk / 23 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
10. cikk / 23 Kivételi kör alá tartozó beszerzés
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a Kbt. 120. §-ának c) pontja alapján olyan közétkeztetési szolgáltatás beszerzése esetén, amelynek értéke nem éri el az uniós értékhatárt (azaz éves szinten mértéke kisebb, mint nettó 54 millió forint), az ajánlatkérőnek nem kell közbeszerzést lefolytatnia, tehát kér néhány árajánlatot, és valakitől megrendeli a közétkeztetést? Erről sem hirdetményt, sem az eredményről tájékoztatót, sem semmilyen egyéb dokumentumot nem kell készíteni, és megküldenie senkinek?