Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról.A kizárt ajánlattevőkkel kapcsolatos – nem közhiteles – adatbázis tehát nem közvetlenül a 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá tartozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Ajánlat benyújtása elektronikus formában 2013. július 1-je után

Kérdés: A Kbt. július 1-jétől hatályos szövege szerint egy papíralapú ajánlati példány kérhető, és előírható az elektronikus másolat beadása is. Ezzel a CD-s példány nem az ajánlatkérő általi formai követelmény lesz, hanem a Kbt. teszi lehetővé. Így viszont a 74. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő kivételt már nem kell rá alkalmazni, vagyis ha nem nyújtja be az ajánlattevő CD-n az ajánlatát, akkor az érvénytelen. Ugyanakkor ki kell rá írni a hiánypótlást is. Viszont ha az egyetlen ajánlati példányt beadta az ajánlattevő, akkor hogyan kérhetem a hiánypótlást a CD-re? Az ajánlatkérőtől nem viheti el a példányt szkennelni, az ajánlatkérőnél pedig nem biztos, hogy megvannak a feltételek a szkennelésre. Mi ilyenkor a helyes eljárás? Szükséges-e speciális feltételeket biztosítani az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól szóló jogszabály rendelkezései szerint készített hiteles elektronikus másolatban történő benyújtását is.A kormányrendelet a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége

Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellen­őrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?
Részlet a válaszából: […] ...ha azzal kapcsolatos tények, adatok ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult.A 12. § szerint az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek ajánlatában,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Nyilatkozatok hitelesíttetése

Kérdés: A kizáró okok fenn nem állásáról szóló nyilatkozatot kell-e közjegyzővel hitelesíttetni?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a vonatkozó elektronikus adatbázisokvizsgálata mellett az ajánlattevőnek közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmaikamara által hitelesített nyilatkozatot kell benyújtania közösségieljárásrendben, míg nemzeti eljárásrendben mindez egyszerű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság,kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesített nyilatkozatot;– a törvény 61. § (1) bekezdésének d) pontja esetében azépítési beruházásra, az árubeszerzésre és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Kizáró okokra, alkalmasságra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokra, alkalmasságra és ezek igazolására vonatkozó Kbt.-beli szabályok? Ha igen, mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...ellenőrzésére az ajánlatkérő ingyenesen jogosult a közbeszerzési eljárásnyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhitelesnyilvántartásból;– a 63. § (7) bekezdés alapján a köztartozást nyilvántartóhatóságok igazolásának tartalmaznia kell,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

60 napos cégkivonat "valóságtartalma"

Kérdés: 60 napos cégkivonatból mit tud ellenőrizni az ajánlatkérő? A hatályos cégadatokat?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az erőforrást nyújtószervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyekellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteles elektronikus nyilvántartásbólingyenesen jogosult. A cégadatok pedig ilyennek minősülnek, tehát helyes lennea...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Érvénytelen dokumentum pótlása kétlépcsős eljárásban

Kérdés: A részvételi szakaszban benyújtottuk a cégkivonatot, melynek érvényessége – a kiírás figyelembevételével – az ajánlatételi szakaszra már nem fog fennállni. Újra be kell azt nyújtanunk? (Ajánlatkérő a részvételi szakaszban megkövetelte a benyújtást.)
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagyalkalmatlanságát. Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a hitelesmásolatok megfelelőségét is ellenőrizni lehet. Az ajánlatkérő kötelesmegállapítani, hogy mely részvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...nembiztosítható. Az ajánlatkérő ugyanakkor nem kérheti azon tények, adatokigazolását, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő közhiteles elektronikusnyilvántartásból ingyenesen jogosult. Az útmutató a későbbiekben részletezitovább a kérdést, arra az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Képviselő "helyettesítése"

Kérdés: Ha az ajánlattevő cégjegyzésére, képviseletére jogosult személy egy adott közbeszerzési eljárásban – például szabadsága miatt – nem tud az ajánlattevő képviseletében eljárni, és a céget a cégjegyzékbe bejegyzett adatok szerint csak egy személy képviselheti, mi a teendő? Ki járhat el ebben az esetben, és hogyan igazolhatja képviseleti minőségét?
Részlet a válaszából: […] ...cégjegyzésre jogosult képviselőjének(képviselőinek) aláírási címpéldányát az ajánlatkérő által igényelt formában(eredeti, hiteles vagy egyszerű másolat). Megjegyezzük, hogy a gyakorlatban akérdés szerinti esetekben a vállalkozások képviseletében azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.
1
2