Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...jogvita miatt nem fizethet ki az ajánlattevőnek. Jellemzően ebben az esetben meg szoktak egyezni a felek, hiszen mindkét fél gyakorlatilag hitelezi a teljesítést egészen addig, amíg megegyezés nem születik, és konszenzus alapján az ajánlatkérő fizethet.Jellemzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...őrzi, és azakkor illeti meg az ajánlattevőt, ha igazolja, hogy az e) vagy az f) pontszerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja,hogy az alvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a b) pont(fenti második...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...az akkor illeti megaz ajánlattevőt, ha igazolja, hogy a fenti ötödik, illetve hatodik bekezdésszerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja,hogy az alvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a fenti,második bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Előlegfizetés kizárásának alapja

Kérdés: Előleget a Kbt. alapján nem lehet fizetni, vagy csak ajánlatkérői gyakorlat, hogy a dokumentációban kizárják az előleg iránti igényt?
Részlet a válaszából: […] ...őrzi, és az akkor illeti megaz ajánlattevőt, ha igazolja, hogy az e), illetőleg f) pont szerintikötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy azalvállalkozó vagy szakember nem jogosult az ajánlattevő által a (3) bekezdés b)pont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] A támogatások késői utalása szorosan érinti a közbeszerzést,hiszen hiába bonyolítja le az ajánlatkérő idejében közbeszerzési eljárását, skezdi meg jogszerűen a terveinek végrehajtását, a támogatás elmaradása okán azajánlattevőknek nem képes szerződésszerűen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.