11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
2. cikk / 11 Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok
Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
3. cikk / 11 Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően
Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
4. cikk / 11 Alvállalkozói kifizetések szabályainak változása
Kérdés: Várható az újonnan hatályba lépő törvényben a közvetlen (megrendelőtől alvállalkozónak) kifizetés? Azt olvastam, hogy "nem lehet ajánlattevő az, aki az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot". Ezt hogyan lehet majd a gyakorlatban ellenőrizni?
5. cikk / 11 Előlegfizetés kizárásának alapja
Kérdés: Előleget a Kbt. alapján nem lehet fizetni, vagy csak ajánlatkérői gyakorlat, hogy a dokumentációban kizárják az előleg iránti igényt?
6. cikk / 11 Cégkivonat érvényessége, felszámolás
Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
7. cikk / 11 Alkalmassági feltételek és igazolásuk meghatározásának módja
Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy az ajánlattevők pénzügyi, gazdasági, továbbá műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit, és e feltételek igazolását az általános szabályokhoz képest szigorúbban állapítsa meg? Mi jogosítja fel erre az ajánlatkérőt, és a gyakorlatban mit jelent e feltételek körében a "szigorúbb" megállapítás?
8. cikk / 11 Az aláírási címpéldány lényege
Kérdés: Az ajánlatkérő a kiírásban megköveteli a 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányt. Milyen alapon teszi ezt, illetve "határidős" okirat-e a címpéldány?
9. cikk / 11 Jelentkezés a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe
Kérdés: Milyen – elsősorban gyakorlati – szempontokat kell figyelembe venni a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe történő felvétel iránti kérelem kitöltésekor?
10. cikk / 11 Kérelem hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységre
Kérdés: Milyen szempontokat kell figyelembe venni a gyakorlatban a hivatalos közbeszerzési tanácsadói kérelem benyújtásakor?