Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...kapcsán utalunk arra, hogy a Kbt. megváltoztatta a bírálati cselekmények sorrendjét a 69. §-ban foglaltak szerint, és utólagos igazolási kötelezettséget ír elő a kizáró okok és az alkalmasság igazolása körében, az alábbiak szerint:– az ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...ezek az adatokrendelkezésre állnak;– az ajánlati felhívásban meghatározott, szakmaifelelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolással;– az ajánlatkérő által előírt tartalmú vagy elfogadott egyéb- pénzügyi, illetőleg gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Alkalmasság igazolása azonos tartalmú, de a felhívásban szereplőtől eltérő dokumentummal

Kérdés: Az ajánlatkérő az alkalmasság igazolásánál előírta az ajánlattevők részére – egyebek mellett – referenciaigazolások csatolását. Mi az adott alkalmassági feltételt nem azokkal, hanem egyéb okiratokkal – szerződésekkel – igazoltuk, amely az alkalmasságot ugyanúgy alátámasztotta, mintha referenciaigazolásokat nyújtottunk volna be. Az ajánlatkérő ennek ellenére érvénytelenné nyilvánította az ajánlatot. Jogszerű volt az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy az ajánlat nem felelt meg a kiírásbanfoglaltaknak, hiszen ajánlattevő nem a kért dokumentumot csatolta azalkalmasság igazolásához, az ajánlatkérő a fentiek alapján jogszerűen járt el,amikor az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította.A kérdésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése

Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...a leírás. Annak ellenére tehát, hogy az érintett szervezetkötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának benyújtásával történik azigazolás, a leírás az alábbiak miatt is fontos elem lehet. "A Kbt.-ben szereplő ... lehetőséggel kapcsolatban aKözbeszerzések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága

Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
Részlet a válaszából: […] ...mértékben igénybe venni kívántalvállalkozó szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.Ennek során az igazolások eredetiségét, illetőleg a hiteles másolatokmegfelelőségét is ellenőrizni lehet.Az ajánlatkérő köteles megállapítani,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.

Korábbi negatív mérleg szerinti eredmény mint kizáró ok

Kérdés: Kizáró ok-e az – és ha igen, a Kbt. mely szakasza alapján –, ha az ajánlattétel évét megelőző második évben az ajánlattevő mérleg szerinti eredménye negatív volt? Jogszerű-e ennek a kitételnek a szerepeltetése a kiírásban?
Részlet a válaszából: […] ...intézménytől származó – erről szóló -nyilatkozattal, vagy meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás)fennállásáról szóló igazolással;– a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójánakbenyújtásával (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások

Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...neuralgikus pontjáravonatkozik. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Kbt. 66. §-ának (2) bekezdése is apénzügyi-gazdasági alkalmasság igazolásával összefüggésben. Látni kell ezzel kapcsolatban azt, hogy ezek a rendelkezéseka hatályos közösségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

"Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
Részlet a válaszából: […] ...felhívásban köteles előírni azajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmaialkalmasságának feltételeit és igazolását. Az alkalmasság feltételeit ésigazolását – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékbenigénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén

Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozókszerződés teljesítésére való alkalmasságával összefüggésben, amely ajánlás akövetkezőképpen fogalmaz az alkalmasság igazolása körében, ha az más szervezeterőforrásaira támaszkodva történik.A Kbt. új, 66. §-ának (2) bekezdése, valamint a 67...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 6.

Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések

Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?
Részlet a válaszából: […] ...szabályozásunk ezt jelenleg nem zárja ki. Azalkalmasság ilyen módon történő igazolása elfogadható, azonban érdemes aKözbeszerzések Tanácsa 1/2006. számú, adott kérdéskörre vonatkozótájékoztatóját tüzetesen áttanulmányoznunk, mely részben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 12.
1
2