Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Számlázás az EKR-ben

Kérdés: Kötelező-e az EKR-ben számláznom? Egyrészt nem találok számlázóprogramot, másrészt nem teljesen értem, hogy miért írja az ajánlatkérő, hogy oda is feltölthetem a számlámat?
Részlet a válaszából: […] ...ellenőriz, de nem teszi kötelezővé sem az EKR-ben történő számlafeltöltést, sem a számlával kapcsolatos döntésről való visszaigazolást az EKR-en belül. Gyakorlatilag egy felület áll rendelkezésre, melyre az ajánlatkérő felhívta az ajánlattevő figyelmét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 11.

Valótlan adatrögzítés a regisztráció során

Kérdés: Hamis adatszolgáltatásnak minősül-e, ha az ajánlattevő kkv-nak vallja magát az eljárás során, pedig biztosan nem az? Mivel az eljárásban ezt le kell nyilatkoznia, mindez nyomon követhető, és akár jogorvoslati eljárás is kezdeményezhető?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (...)– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén

Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki:– a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

EEKD aláírása az EKR-ben

Kérdés: Az EEKD hat részre van bontva az EKR-ben, de az utolsó részt nem lehet aláírni, márpedig eddig mindig kérte az ajánlatkérő, és jogorvoslati határozatra is hivatkozott emlékeim szerint. Ezt hogyan lehet az EKR-ben megoldani?
Részlet a válaszából: […] ...részének kitöltését. Amelyekhez aktívan kell adatot szolgáltatni az EEKD-ban: az alvállalkozókra vonatkozó információk, a kizáró oki igazolások, valamint az alkalmassági követelményeknek való megfelelés és annak igazolása. Az EEKD-t tehát elegendő kitölteni, a VI....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 8.

Mód1. tv. rendelkezéseinek alkalmazása a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban

Kérdés: A 2016. évi CLX. törvény (Mód1. tv.) 48. §-a rendelkezésének megfelelően az eljárásban a Kbt.-nek a Mód1. tv. által megállapított 62. § (1) bek. q) pontjának rendelkezését is alkalmazni kell azokban a közbeszerzési eljárásokban is, amelyek a Mód1. tv. hatálybalépésekor folyamatban vannak, de a Mód1. tv hatálybalépésének időpontjában az ajánlattételi határidő még nem járt le. A fentiekre tekintettel, a Mód1. tv. hatálybalépését követően a nemzeti eljárásrend szerint megindított közbeszerzési eljárásban a kötelező 62. § (1) bekezdés g)-k), m) kizáró okok mellett az ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek. q) pontjára is be kell nyújtania a nyilatkozatát? Az ajánlatkérő a felhívásban jelezte a q) pont rendelkezésének alkalmazását is.
Részlet a válaszából: […] ...a következő q) ponttal:(Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...korlátja, hogy az nem érintheti azoknak a nyilatkozatoknak a tartalmát, amelyek a részvételi szakaszban az ajánlattevő alkalmasságának igazolására szolgáltak;– a módosítás változtat a kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó szabályokon is. A gyakorlati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése a Kbt. 56. §-ának kc) alpontja vonatkozásában

Kérdés: A Kbt. 56. § (1) bekezdésének kc) alpontjában szereplő kizáró okról a 310/2011. kormányrendelet 2. § ib) alpontja szerint az ajánlattevőnek kell nyilatkoznia. Az ajánlatkérőnek kell-e ellen­őriznie – különös tekintettel a Kbt. 56. §-ának (2) bekezdésére –, hogy valós tartalmú-e a nyilatkozat? Ha igen, hol és hogyan tudja megtenni?
Részlet a válaszából: […] ...kc) pontja értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki olyan nem szabályozott tőzsdén jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Dokumentáció elérésének feltételhez kötése, ajánlattételi határidő lerövidítése

Kérdés: Rövidíthető-e az ajánlattételi határidő, ha az ajánlatkérő regisztrációhoz és saját engedélyéhez köti a dokumentáció elérését, azaz közvetett módon feltételeket támaszt a dokumentáció közvetlen elérése során?
Részlet a válaszából: […] ...A hivatkozott esetben az ajánlatkérő azonfeltételrendszere, miszerint a regisztrációs kérelem befogadásáról küldöttajánlatkérői visszaigazolás birtokában a dokumentáció igénylőjének hozzáférésiigényt kell küldenie az ajánlatkérőhöz, aki azt 24 órán belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.