Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a kérelmező által megtett intézkedések megfelelőek a megbízhatóság igazolásához. A Munkaügyi Hatóság határozatának indokolásából kitűnik, hogy a kérelmező mulasztásával az egészséget veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

46/2011. Korm. rendelet hatálya alatti ajánlatkérő döntési jogköre

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a 46/2011. Korm. rendelet hatálya alá tartozik, ki dönt a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdése szerint: az ajánlatkérő kötelezettségvállalója, vagy az NFM? Az ajánlatok bírálata során az ajánlatkérő észleli, hogy az egyik ajánlattevőt ki kell zárnia olyan okok miatt, amelyek nem hiánypótoltathatók, vagy az ajánlattevő nem tudta pótolni azokat. A kizárásról való értesítéssel meg kell-e várnom az NFM jóváhagyását, és az összegezésben kell kihirdetnem a kizárást, vagy köteles vagyok 3 munkanapon belül értesíteni az ajánlattevőket?
Részlet a válaszából: […] ...részére a bírálóbizottság üléseiről készített jegyzőkönyvet, a nyertes ajánlato(ka)t, a hiánypótlásokat, a felvilágosítás- és indokoláskéréseket, az ezekre adott válaszokat, továbbá az összegezést és adott esetben a tárgyalási jegyzőkönyvet, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...a hasonlóság feltételét, összességében az általános irányelvi szabályok érvényesülésének adott így terepet, melyet a jogalkotó indokolásában nagyon részletesen és sokoldalúan kifejtett (www.parlament.hu T/11112 sz. törvényjavaslat);– érdekes kiegészítés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...egy alkalommal jogosult az ajánlattevőket hárommunkanapos határidővel hiánypótlás (83. §), felvilágosítás (85. §) vagyindokolás (86-87. §) benyújtására felhívni, amennyiben az eredményhirdetéstkövetően és a szerződés megkötését megelőzően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Leányvállalat bevonása közbeszerzési eljárásba a Kbt. 2/A §-a alapján

Kérdés: Használható-e a Kbt. 2/A §-a a leányvállalatra abban az esetben, ha csatornát akarunk építtetni, és szerepel a leányvállalat tevékenységei között közművezeték-építés, földmunka, villanyszerelés, egyéb speciális szaképítés. Vizsgálni kell-e, hogy milyen mértékben von be alvállalkozót, és milyen munkarészekre. Tudomásom szerint az is feltétel, hogy nettó árbevételének 90 százalékát a mi megrendeléseink adják. Erről nyilatkoznia is kell?
Részlet a válaszából: […] ...fennállnak a Kbt. 2/A §-ában foglalt feltételek, akkorigen. A 90 százalékos aránynak a törvénymódosítás indokolása szerint a jövőbenkell fennállnia, azaz a 100 százalékos tulajdonban lévő vállalatnak azönkormányzattól kell függnie mind pénzügyi (90 százalék)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 14.

Közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettségével kapcsolatos Kbt.-módosítás

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Kbt. új, 2/A §-a? Megismerhető-e, illetve kapcsolódik-e hozzá törvényi indokolás?
Részlet a válaszából: […] ...törvénymódosításhoz valóban csatlakozott egy hivatalosindokolás "A 2005. évi XXIX. törvény indokolása a közbeszerzésekről szóló 2003.évi CXXIX. törvény és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvénymódosításáról" címmel. Az alábbiakban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 3.

Szerződésmódosítási okok

Kérdés: A szerződések módosításának korlátozása vonatkozik-e a közbeszerzés szempontjából irreleváns, kisebb jelentőségű szerződésmódosításokra is?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzés szempontjából irreleváns, kisebb jelentőségű tartalmi elemekre irányulna.Lényegében a fentieket erősítik meg a törvényi indokolásban foglaltak is. Az indokolás a szerződések módosítása kapcsán rávilágít arra is, hogy a Kbt. a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. június 28.