Alvállalkozói teljesítés arányának értelmezése

Kérdés: A Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette [35. § (8)–(9) bekezdés] – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők), vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát. A kérdésünk az "arány" szó értelmezésével kapcsolatos. Forintban értve, a teljes szerződéses érték 50 százalékát teljesítheti alvállalkozó, azaz egy építési beruházásnál a fővállalkozói haszon és az anyag biztosítása mellett ez teljesíthető akár egy fő saját fizikai állomány nélkül is? A feladat teljesítéséhez szükséges humánerőforrás-szükséglet 50 százalékát a saját humán erőforrás kell, hogy adja? (Feltételezhető, hogy ez volt a jogalkotói szándék.)
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.Mivel a módosítás bizottsági szakaszban került a normaszövegbe, viszonylag kevés információ áll rendelkezésre a jogalkotó szándékát illetően. Mivel építési beruházás és szolgáltatásmegrendelés esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 13.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...elő­készítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha e bekezdés alapján – különösen az általa megszerzett többletinformációkra tekintettel – a közbeszerzési eljárásban történő részvétele összeférhetetlenséget eredményezne – Kbt. 24...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére

Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?
Részlet a válaszából: […] ...5 évben évenként legalább 1, az előírtmódon igazolt referenciával.Fenti feltételeknek való megfelelés módjáról a pályázati lapnyújt információt. A kritériumok függetlenek a beszerzés értékétől, és csakesetenként veszik figyelembe a beszerzés tárgyát. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg kinyomtatja.Mivel az adatokat nem feltétlenül dokumentum tartalmazza, hanem például egyadatbázis, továbbá a kinyomtatott információra nem lehet jogorvoslati fórumelőtt hivatkozni, ezért az útmutató ezen eleme további kérdéseket vet fel,különös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...az elektronikus kérelem kinyomtatása nem tekinthetőmásolatnak – a székhely szerinti illetékes cégbíróságtól vagy országosan acéginformációs szolgálattól lehet igényelni a következő főbb szabályok szerint.A Ctv. 1. §-ában– egyebek mellett – arról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Közbeszerzési eljárásba bevont erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettség gyakorlati szempontjai

Kérdés: A Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében lehetőség van külső erőforrások bevonására. A bevonandó erőforrástól azonban csak kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot kér. Ez azt jelenti, hogy nem kell igazolni az erőforrás gazdasági, illetve műszaki megfelelőségét?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlati felhívásban vagy adokumentációban. Ily módon a nyilatkozat akár a konkrét alkalmasságifeltételekre vonatkozó információkat is tartalmazhat.Szükséges kiemelni továbbá, hogy amennyiben az ajánlattevő,illetve a kötelezettségvállalásról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban. Ily módon a nyilatkozat akár akonkrét alkalmassági feltételekre vonatkozó információkat is tartalmazhat.Szükséges kiemelni továbbá, hogy amennyiben az ajánlattevő,illetve a kötelezettségvállalásról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.