Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása kétszeres hiánypótlást követően

Kérdés: Az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőben benyújtotta az előírt alkalmassági követelmény tekintetében (egyben értékelési szempontra) a három szakember képzettségét/végzettségét alátámasztó iskolai oklevelét és önéletrajzát. Az önéletrajzok végén a következő szövegezésű rendelkezésre állási nyilatkozat található: "Nyilatkozom, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezése állok, közreműködöm a teljesítésben, az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettségem a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályozná." Az ajánlatkérő felhívta az ajánlattevő figyelmét, hogy használhat a kiadottól eltérő nyilatkozatot, de annak tartalmilag meg kell egyeznie az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott nyilatkozatminta tartalmával. Az érintett ajánlattevő a következő hiánypótlása során azonban nem kiegészítette a szakmai önéletrajzok utolsó oldalain szereplő, rendelkezésre állási nyilatkozatok tartalmát, hanem külön csatolt önéletrajzot, amelynek a végén már nem szerepel részben sem rendelkezésre állási nyilatkozat, továbbá külön becsatolta a rendelkezésre állási nyilatkozatokat az ajánlatkérő által kiadott mintát alkalmazva. Az ajánlatkérő jogszerűen érvénytelenítheti-e az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján, vagy elfogadható ez a hiánypótlás?
Részlet a válaszából: […] ...állás megítélhető legyen. Mivel erre vonatkozóan pontos jogszabályi kötelezettség nem áll fenn, így véleményünk szerint a többletinformáció iránti igény nem jogszerű, az eredeti nyilatkozati tartalom nem kérhető teljes egészében számon, amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására

Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
Részlet a válaszából: […] ...(ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a cég­információs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a cég­információs szolgálat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Hiányosan benyújtott hiánypótlás pontosítása felvilágosításkérés keretében

Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy a hiánypótlás után egy felvilágosításkérés keretében pontosítsam a hiányosan benyújtott hiánypótlást?
Részlet a válaszából: […] ...jogintézménynek tekintik a piaci szereplők. Valójában mindkét esetben a benyújtott dokumentumok hiánypótlás keretében történő információjuttatásnak minősülnek. Ebben a formában tehát a kérdés szerinti megoldás a kétszeres hiánypótlás korlátjába ütközik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Eljárási dokumentumok és árlejtés lefolytatásának eltérése

Kérdés: Lehet-e eltérés az eljárási dokumentumok és az árlejtés lefolytatása között?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó részei így szólnak:– az értesítést az ajánlatkérőnek úgy kell elküldenie, hogy az alapján az EKR-ben elérhető információkat az ajánlattevők az elektronikus árlejtés kezdő időpontjaként megjelölt időpont előtt legalább öt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Eljárás EKR-en kívüli lebonyolíthatósága

Kérdés: Mi történik, ha az EKR nem tudja biztosítani egy eljárás lefolytatásának lehetőségét a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésének e)-f) pontjai szerint? És mi a helyzet, ha egyéb okból nem tudja biztosítani egy-egy eljárási cselekmény elvégzését?
Részlet a válaszából: […] ...megkívánt idő alatt nem lenne megvalósítható.Amennyiben erről az ajánlatkérő meggyőződik a NEKSZT Kft. honlapján történő közzétett információk, vagy a részben működő EKR-en közzétett információk között, úgy az ajánlatkérő hivatkozva fentiek közül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Elektronikus kommunikáció módja a közbeszerzésben

Kérdés: Figyelembe vehetem-e azt, amit az ajánlatkérő nem az EKR-ben küldött, hanem cégkapun juttatott el hozzám, mint ajánlattevőhöz? A hivatalos kapcsolattartó e-mail-címére eljutatott információkat figyelembe kell vennem?
Részlet a válaszából: […] ...között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, e törvényben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott minden nyilatkozat vagy más információ közlése – ha e törvényből más nem következik – írásban, elektronikus úton történik.A kérdésben szereplő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 10.

Tartalomjegyzék készítésének előírása az EKR-ben

Kérdés: Előírhatja-e az ajánlatkérő az EKR-ben, hogy az ajánlatokat oldalszámozással ellátott tartalomjegyzékkel kell beadni? (Nem logikus, plusz sokszor nehézkes egy fájlként feltölteni.)
Részlet a válaszából: […] ...szerint formai kérdésről van szó, mely dokumentum tartalma valójában követhető az EKR-ben, a tartalomjegyzék valódi többletinformációt nem tartalmaz, ugyanakkor több dokumentum feltöltése során az oldalszámnak nem lesz relevanciája, ha minden...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.

Információ nyújtása kiegészítő tájékoztatás keretében a módosító hirdetmény megjelenését megelőzően

Kérdés: A módosító hirdetmény még nem jelent meg, de várható. Az ajánlatkérő olyan kiegészítő tájékoztatásokat nyújt, amelyek már az új tartalomra hivatkoznak. Ezt ugyan valóban meg fogja tudni mindenki, de nekem, mint későbbi ajánlattevőnek mégis furcsa ez. Jogszerű az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...lenne, ha az ajánlatkérő megvárná a módosító hirdetmény megjelenését, és erről nyújtana kiegészítő tájékoztatás keretében információt. Ha azonban az előzetes információ valóban segít, mert nem viszi tévútra a korábbi hibás műszaki dokumentáció...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

DBR működése

Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...a használt elektronikus eszközökkel és a csatlakozás műszaki szabályaival és leírásával kapcsolatos valamennyi szükséges információt. A rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésre vonatkozó pontos műszaki leírást és szerződéses feltételeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Eljárás az ajánlat (részvételi jelentkezés) informatikai szempontú hibája esetén

Kérdés: Ha nem olvasható az ajánlat, amit az ajánlattevő elektronikusan benyújtott az eljárás során, akkor, ha emiatt az ajánlat érvénytelen lesz, nem lesz két ajánlatom, ami az eljárás eredményességéhez kell. Ez a helyzet tehát – ha jól értelmezem – vezethet az eljárás eredménytelenségéhez?
Részlet a válaszából: […] ...tehát benyújtásra kerül, hiszen az ajánlattevőnek (részvételre jelentkezőnek) az űrlapokat szükséges kitöltenie, azaz számos olyan információt kell feltöltenie, melynek során informatikai formai hiányosság nem léphet fel. Ha külön dokumentum kerül feltöltésre,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 7.
1
2