Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőkről szól, hanem a 62. § (1) bekezdés i) pontból adódó kizáró ok hatálya alá tartozó ajánlattevőkre tartalmaz információt.Az ajánlatkérő helyesen szüntette meg a szerződését, hiszen egyéb forrásból tudomást szerzett az eljárás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

A kizáró okok 2021. évi változásának hatása a korábban tett közjegyzői nyilatkozatokra

Kérdés: Az ajánlattevőnek ismét közjegyzőhöz kell mennie, ha hatályon kívül kerülnek a kizáró okok? Változtat-e a helyzeten, ha olyan nyilatkozatom van, ami általánosságban utal a Kbt. 62-63. §-aira, tehát nem részletezi azt?
Részlet a válaszából: […] ...tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Hamis adatszolgáltatás értelmezése

Kérdés: Létezik-e olyan hamis adatszolgáltatás, ami nem gondatlan, nem is szándékos, egyszerűen csak másként értelmezi az ajánlattevő?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében vagy a szándékosságot, vagy a gondatlanságot ki kell merítenie az adatközlésnek, a direkt módon valóságtól eltérő információ közlése egyértelműen hamis adatszolgáltatásként kerül definiálásra. Amennyiben az Esaprojekt-ügy mondanivalóját is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Összeférhetetlenség tisztázásának kötelezettsége

Kérdés: Az ajánlatkérő nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy esetleg összeférhetetlen lenne a szerepünk az előkészítés során, végül mégis kizárt minket az eljárásból. Nem kellett volna leadminisztrálnia legalább, összeférhetetlenségi nyilatkozatot kérni, vagy jelezni nekünk egy távolmaradási nyilatkozattal, hogy mire készül?
Részlet a válaszából: […] ...előkészítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha e bekezdés alapján – különösen az általa megszerzett többletinformációkra tekintettel – a közbeszerzési eljárásban történő részvétele összeférhetetlenséget eredményezne;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Cégkivonat biztosítása közbeszerzési eljárásokhoz

Kérdés: A 2267. számú kérdésre adott válasz szerint az ajánlatkérő jogszerűen nem kérhet cégkivonatot az ajánlattevőtől a Kbt 63/A. § (1) bekezdésére tekintettel. A cégtaláló honlapja szerint a közhiteles cégkivonat papíralapú és nem ingyenes. A magyarorszag.hu 2009 októberében módosított oldala szerint az elektronikus közokiratot kérésre 15 napon belül küldik meg minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel. Ez lenne a közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen elérhető igazolás? Ha mégsem, akkor hol találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet hivatkozni arra, amit az ajánlatkérő elmentett magának.Ezzel szemben az elektronikus okirat közokiratnak minősül, amennyiben aCéginformációs Szolgálat – a kérelem alapján – azt minősített elektronikusaláírással és időbélyegzővel látja el, ez azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg kinyomtatja.Mivel az adatokat nem feltétlenül dokumentum tartalmazza, hanem például egyadatbázis, továbbá a kinyomtatott információra nem lehet jogorvoslati fórumelőtt hivatkozni, ezért az útmutató ezen eleme további kérdéseket vet fel,különös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...az elektronikus kérelem kinyomtatása nem tekinthetőmásolatnak – a székhely szerinti illetékes cégbíróságtól vagy országosan acéginformációs szolgálattól lehet igényelni a következő főbb szabályok szerint.A Ctv. 1. §-ában- egyebek mellett – arról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.