Védett műhely minőség-ellenőrzése

Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
Részlet a válaszából: […] ...munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztatnak, valamint az olyan szociális foglalkoztatás keretében szociális intézményben ellátottakat foglalkoztató szervezeteknek, amelyek 30 százalékot meghaladó mértékben fogyatékos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

SZÉP kártya beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban lenne kérdésem. Több helyütt (Közbeszerzési Levelek, Közbeszerzési Szemle) is olvastam, hogy az 55/2011. kormányrendelet szerint a SZÉP kártya beszerzése nem közbeszerzés-köteles, mivel nem visszterhes a szerződés. Feltehetőleg a rendelet 10. §-a alapján következtetnek erre. A KÉ-ben SZÉP kártyával kapcsolatos felhívást nem találtam, mi meghaladjuk a közbeszerzési értékhatárt e tárgyban, és három bank is tudja nyújtani ezt a szolgáltatást számunkra. Mi az álláspontjuk a SZÉP kártyával kapcsolatban, kell-e rá közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy a hivatkozott kormányrendelet 10. §-a alapján kivédhető, hogy nem közbeszerzés-köteles? (A banknak átutaljuk előre az összeget, és ő feltölti a számlákra.) De ha mégis le kellene folytatnunk, milyen bírálati szempontok lehetnek? A kártyákra, számlákra utalandó összeg ugyanannyi minden esetben, maximum az elfogadóhelyek száma változhat, itt nincs előteljesítés, kötbér stb., mivel mi utalunk, és utána él a feltöltött számla, tehát elég életidegen lenne a közbeszerzés, mégis 3 bank is tudja nyújtani a szolgáltatást. Vagy ezt az esetet a Kbt. 120. §-ának k) pontja alapján lehet kivételnek tekinteni, mint pénzforgalmi szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...ellopott vagy megrongálódott kártyák pótlásától eltekintve – a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget az intézmény semmilyen jogcímen nem számolhat fel;– a kártyával kapcsolatban felmerült költségeket a kártya elfogadásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Önkormányzatok rendeletalkotási jogköre

Kérdés: A 2006. évi CXXXV. törvény új 17/B. §-sal egészíti ki a Kbt.-t, amely szerint az önkormányzatok rendeletalkotási jogkört kapnak. Mire vonatkozik ez a jogkör?
Részlet a válaszából: […] ...hogy hogyan kívánják centralizálni beszerzéseik egyrészét. Gondolunk itt például arra, hogy az érintett helyi önkormányzat sajátintézményei vonatkozásában egységesen szerzi be az épülettakarítást mintszolgáltatást, vagy az irodaszer-beszerzést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel

Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?
Részlet a válaszából: […] ...vagy keretmegállapodás alapján egyedi szerződés jön létre.A keretszerződésta központi beszerző szervezet köti az összesített intézményi igények alapjánlebonyolított nyílt, meghívásos, tárgyalásos (amennyiben a tárgyalásos eljárásalkalmazásának a Kbt. 124...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Tervező mint műszaki szakértő a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Szakértő bevonása esetén lehet-e maga a tervező a műszaki szakértelmet megtestesítő személy a hármas bontásban?
Részlet a válaszából: […] ...tagként, illetve szakértőként a tervpályázattárgya szerint illetékes országos szakmai kamarák, szakmai szervezetek ésfelsőoktatási intézmények, továbbá az érintett szakminisztériumok, országoshatáskörű szervek, illetve a tervezési feladatban érdekelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.