Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a 10 százalék feletti alvállalkozó pénzügyi gazdaságialkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt – a benyújtott iratalapján – nem alkalmatlan, és működésének ideje alatt a beszerzés tárgyábólszármazó nettó árbevétele eléri vagy meghaladja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Felvilágosítás elmulasztása

Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattevő nem válaszol az ajánlatkérő tisztázó kérdésére – Kbt. 85. §? Érvénytelen az ajánlat? Milyen okból?
Részlet a válaszából: […] ...kérhet az ajánlattevőtől a kizáró okokkal, az alkalmassággal,illetőleg az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban előírt egyéb iratokkalkapcsolatos nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmánaktisztázása érdekében. Ez azonban nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Hiánypótlás határideje

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattevőket nagy terjedelmű hatósági/pénzintézeti ügyintézést igénylő hiánypótlásra hívta fel. A felhívás dátumát követő (pénteki) nap 12 órájáig kellett a hiányt pótolni a felhívás szerint, ami fizikailag (is) lehetetlen volt. Lehet-e ilyen rövid határidővel hiánypótlási felhívást kiadni? Ha nem, mit tegyünk? És mit tehet az ajánlatkérő, ha az ő hibájából adódott a késedelem?
Részlet a válaszából: […] ...készülnie. Mivel az ajánlatkérő a hiánypótlási határidőmegállapításakor figyelemmel kell, hogy legyen a vonatkozó pótlásra váró iratokbeszerzésére, ennek figyelembevételével kell megállapítania a hiánypótláshatáridejét. Tehát egyrészt az ajánlattevő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Hiánypótlás ajánlati biztosítékra

Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
Részlet a válaszából: […] ...igazolások és nyilatkozatok, illetőlegaz ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlat részeként benyújtásraelőírt egyéb iratok utólagos csatolására, hiányosságainak pótlására, valamintegyéb, az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságok pótlására. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
Részlet a válaszából: […] ...szerintiszervezetek a kizáró okok fenn nem állásáról a Kbt. 63. §-ának (6) bekezdésealapján közjegyző által hitelesített okiratban kötelesek nyilatkozni.Fentiek alapján tehát van lehetőség ajánlatkérőnek azalkalmasság igazolására külső erőforrás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Szubjektív bírálat, szakértők a bírálati eljárásban

Kérdés: A hatályos szabályozás szerint van-e lehetőség ún. szubjektív bírálatra? Igénybe vehetők-e a bírálat során független szakértők?
Részlet a válaszából: […] ...igazolások ésnyilatkozatok, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban az ajánlatrészeként benyújtásra előírt egyéb iratok utólagos csatolására, hiányosságainakpótlására, valamint egyéb, az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságokpótlására....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Ajánlattevők értesítése irreálisan alacsony ár alkalmazásakor

Kérdés: Írásbeli indoklás kérésekor – irreálisan alacsony ár megadása esetén – az ajánlattevők értesítése csak arról szól, hogy valamelyik tárgykörben a meghatározott ajánlattevőt megkereste az ajánlatkérő, vagy teljes körű tájékoztatást is meg kell adni minden ajánlattevőnek? Amennyiben irreális vállalásról indoklást kér az ajánlatkérő, és az indoklásból kiderül, hogy nem tudja fenntartani az ajánlattevő ajánlatát (például elírás miatt), lesz-e lehetőség az indoklás elfogadása mellett érvénytelenné nyilvánítani az adott ajánlatot? (Jelenleg az indoklás el nem fogadhatóságára van szabályozás.)
Részlet a válaszából: […] ...kérhessen az ajánlattevőtől a kizáróokokkal, az alkalmassággal, illetőleg az ajánlati felhívásban vagy adokumentációban előírt egyéb iratokkal kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések,nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében. Ez azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.