24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 24 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 24 Gazdasági szereplő törlése közszolgáltatók közbeszerzési eljárásában
Kérdés: Mi történik, ha az ajánlatkérő kizárja az egyik részvételre jelentkezőt a zajló eljárásból, előminősítési rendszerben? Befejezheti még az adott eljárást, ha már közzétette a felhívást? Mi történik akkor, ha már az ajánlattételi szakaszon túl van az érintett gazdasági szereplő?
4. cikk / 24 Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén
Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
5. cikk / 24 Hiánypótlás kapacitást biztosító hamis nyilatkozata esetén
Kérdés: Ha a kapacitást biztosító nyilatkozik hamisan, akkor a nyilatkozat hiánypótoltatható? Egyáltalán köteles vagyok-e hiánypótoltatni ebben az esetben?
6. cikk / 24 Tájékoztatás platformja EKR-ben indított közbeszerzési eljárásoknál
Kérdés: Felhívhatom-e a potenciális, saját rendszeremben eddig ajánlatot tett ajánlattevőket, ha közben az EKR-ben is indítok eljárást, és szeretném, ha ott is indulnának, nem csak értékhatár alatt?
7. cikk / 24 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
8. cikk / 24 Kapacitást biztosító cseréje
Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
9. cikk / 24 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
10. cikk / 24 Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban
Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?