Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...együtt kell, hogy történjen, azaz az opció utólagos igénybevétele vagy annak hiánya nem befolyásolja a megítélést a fentiek szerint.(Kéziratzárás: 2023. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII. törvény 1. §-a alapján létrehozott alapítvány alapító okiratában meghatározott tudományos, ismeretterjesztő, kutatási vagy oktatási tevékenység végzésére irányul, vagy azt közvetlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Jogorvoslati eljárások díja

Kérdés: Milyen összeget kellene fizetni jogorvoslati díjként az ajánlatkérő döntésének megtámadásához? Milyen mértékű az eljárás díja, ha például közérdekű keresettel fordul az ajánlattevő a DB-hez vagy a KH elnökéhez?
Részlet a válaszából: […] ...kérelemhez csatolni kell a díj befizetéséről szóló igazolást. Amennyiben a jogorvoslati eljárással érintett közbeszerzési eljárás irataiból a közbeszerzés becsült értéke a kérelmező számára nem ismerhető meg, akkor ezen tényt jogorvoslati kérelmében köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...lehetőségét, a módosítás egyértelművé teszi, hogy közbeszerzési eljárásokban is kizárólag olyan szűk körben tagadható meg az iratbetekintés üzleti titok fennállására tekintettel, amelynek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Egybeszámítási szabály értelmezése

Kérdés: Az egybeszámítási szabály értelmezésében vannak-e előremutató jogorvoslati esetek a hatályos törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...beruházással kapcsolatban felmerülő valamennyi szükséges munkatételt.A kérelmezett által a Döntőbizottság rendelkezésére bocsátott iratok között ilyen költségvetés nem szerepelt, erre a kérelmezett sem hivatkozott.Az 5. § (1) bekezdésének a)-e) pontja esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó szabályokat, hogy azbefolyásolta az ajánlattevő esélyét a közbeszerzési eljárás megnyerésére."A jogorvoslat során az iratbetekintési jog kizárásávalkapcsolatosan az alábbi szabály lépett hatályba, mely szerint a Kbt. 337. § (2)bekezdése helyébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...Magyar Nemzeti Bank, az Állami Privatizációs ésVagyonkezelő Részvénytársaság, a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság, aMagyar Távirati Iroda Részvénytársaság, a közszolgálati műsorszolgáltatók,valamint az a közműsor-szolgáltató, amelynek működését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.