37 cikk rendezése:
1. cikk / 37 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 37 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
3. cikk / 37 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
4. cikk / 37 Elektronikus aláírás az EKR-ben
Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
5. cikk / 37 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
6. cikk / 37 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
7. cikk / 37 A Vbt. hatálya
Kérdés: Ha védelmi jellegű beszerzést szeretnék, mert az őrzés-védelem egy magasabb fokát szeretném megvalósítani, van-e arra lehetőség, hogy a védelmi beszerzési szabályok szerint járjak el? (Van más társszervezetünk, amely csak listán lévő céget hívhat meg, amely ugyanúgy közjogi szervezet, mint a mi cégünk.)
8. cikk / 37 Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
9. cikk / 37 Keretszerződés a közbeszerzésben
Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
10. cikk / 37 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?