Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek;– nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Cégkivonat-igénylés jogszerűsége

Kérdés: Miért kötelezi még mindig az ajánlatkérő az ajánlattevőket az általa ingyenesen hozzáférhető cégkivonat benyújtására? Ezt megtámadhatjuk a DB előtt?
Részlet a válaszából: […] ...cégeljárásban közreműködő szolgálattól (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; a Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontja esetén, amennyiben a gazdasági szereplő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 5.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...szóló igazolást;– a törvény 61. § (2) bekezdése esetében hatósági igazolást;– azokban az esetekben, amelyekben a jegyzék bizonyítja -figyelemmel a 14. §-ban foglaltakra is -, hogy az ajánlattevő (alvállalkozó)nem esik a 60. és 61. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Kizáró okokra, alkalmasságra vonatkozó szabályok változása

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokra, alkalmasságra és ezek igazolására vonatkozó Kbt.-beli szabályok? Ha igen, mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus nyilvántartásban szereplő adatokat, azaz jelenleg az adózói, amunkaügyi adatbázist, továbbá a minősített ajánlattevői jegyzéket, és azadatokat írásban dokumentáltan az eljárás iratai között őrzi meg. Az egyébkizáró okok ellenőrzésére a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...egyebek mellett – arról is rendelkezik, hogy a megyei (fővárosi) bíróság mintcégbíróság (a továbbiakban: cégbíróság) feladata a cégjegyzék adatairól,valamint a cégiratokról tájékoztatás nyújtása, valamint hogy a céginformációsés az elektronikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Képviselő "helyettesítése"

Kérdés: Ha az ajánlattevő cégjegyzésére, képviseletére jogosult személy egy adott közbeszerzési eljárásban – például szabadsága miatt – nem tud az ajánlattevő képviseletében eljárni, és a céget a cégjegyzékbe bejegyzett adatok szerint csak egy személy képviselheti, mi a teendő? Ki járhat el ebben az esetben, és hogyan igazolhatja képviseleti minőségét?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az ajánlattevő nevében – bármely okból – nem acégjegyzésre jogosult jár el az ajánlattétel során, a helyette eljáró személyképviseleti jogát – azaz képviselői minőségét – közokiratba vagy teljesbizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.

Az aláírási címpéldány lényege

Kérdés: Az ajánlatkérő a kiírásban megköveteli a 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányt. Milyen alapon teszi ezt, illetve "határidős" okirat-e a címpéldány?
Részlet a válaszából: […] ...közjegyző által készített aláírási címpéldányt használják fel.Végül a témához tartozó szabály, miszerint a cég kérelmére acégjegyzék tartalmazza a cégjegyzésre jogosult – külön jogszabály szerinti -elektronikus címpéldányáról készített tanúsítványát is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Nyilatkozattartalom "harmadik személy" esetén

Kérdés: A Kbt. 71. és 105. §-a alapján az ajánlattevőnek/jelentkezőnek nyilatkoznia kell harmadik személy és alvállalkozók témakörben. Kérdésem, ha egy ajánlattevő 10 százalék feletti alvállalkozót von be a teljesítésbe, és nyilatkozik a 10 százalék alatti alvállalkozók kizáró okai tekintetében, akkor a harmadik személlyel kapcsolatban mit kell nyilatkoznia? A 10 százalék feletti alvállalkozó által ellátandó tevékenységet is le kell nyilatkozni az ún. harmadik személyes nyilatkozatnál?
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozatát;– a 61. § (2) bekezdése esetében hatósági igazolást;– a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke szerintiigazolást azokban az esetekben, amelyekben a jegyzék bizonyítja – figyelemmel a14. §-ban foglaltakra is -, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 17.

Elektronikusan megküldött cégkivonat jellege

Kérdés: Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat rendszeréből a Microsec adattovábbító szolgáltató által elektronikusan megküldött Cégkivonat egyszerűsített nyílt közbeszerzési pályázathoz egyszerű másolatként vagy eredetiként is becsatolható-e?
Részlet a válaszából: […] ...a)-c) pontjai szerint a Cégszolgálat papíralapon, illetve elektronikusan közokirat formájában ad céginformációt a cég– cégjegyzékbenszereplő egyes fennálló vagy törölt adatairól, a cégjegyzékben szereplőjogokról, illetve tényekről (a továbbiakban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Alkalmassági feltételek Kbt.-ben meghatározottnál szigorúbb megállapításának vizsgálata

Kérdés: Hogyan tudom megállapítani, hogy a Kbt. 13. §-ának (4) bekezdésénél szigorúbban határoztam meg az alkalmassági feltételeket?
Részlet a válaszából: […] ...utalnia kell a hirdetményben (felhívásban).A Közbeszerzések Tanácsa honlapján található pályázati lap aminősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvételhez ad talán alegrészletesebb segítséget a fentiek megállapításához. A pályázati lap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 27.
1
2