22 cikk rendezése:
1. cikk / 22 Kivételi kör alkalmazásának megtámadása
Kérdés: Tudomásunkra jutott, hogy egy önkormányzati cég tervezési szolgáltatásra közbeszerzés nélkül kötött szerződést. Ha az ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytatna le, akkor mi is részt vehetnénk rajta, és esélyünk lenne a szerződés elnyerésére. Megtámadható-e és hol egy közbeszerzés nélkül megkötött szerződés?
2. cikk / 22 Verseny újranyitása vészhelyzeti szabályozás alkalmazásával
Kérdés: Keretmegállapodásban a versenyújranyitás összegzésének kiküldésére akkor kerül sor, amikor a 357/2022. (IX. 19.) vészhelyzeti kormányrendelet már hatályba lépett. Ebben az esetben kell szerződéskötési moratóriumot alkalmazni, vagy sem?
3. cikk / 22 Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény közzététele
Kérdés: A D. 417/2020. számú döntésben szerepel az a tényállás, amiért az ajánlatkérő bírságot kapott a következők szerint: "A Döntőbizottság a fentiek alapján megállapította, hogy az ajánlatkérő nem tett eleget a Kbt. 103. § (5) bekezdésében rögzített követelménynek azzal, hogy a szerződéskötést megelőzően nem, csak azt követően, két évvel később tett közzé önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt." Ez pontosan milyen hirdetmény, amelyet az ajánlatkérő ezek szerint nem tett közzé? Kire nézve kötelező a közzététel?
4. cikk / 22 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának megdőlése visszamenőleges hatállyal
Kérdés: Megdőlhet-e utólag egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapja a szerződés módosítása során?
5. cikk / 22 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
6. cikk / 22 Ismétlődő igazoláskérés a szerződéses időtartam alatt
Kérdés: A többéves keretszerződés időtartama alatt van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy félévente felhívjon a kizáró okok igazolására? És kérhet-e évente átláthatósági nyilatkozatot? Továbbá, a szerződéskötéskor kérheti-e ismételten a kizáró okok igazolását? Mit tegyünk, ha ez utóbbi esetben nem köti meg a szerződést az igazolások hiányában?
7. cikk / 22 Beszerzés lejárt, határozott időre szóló szerződések esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő bizonyos árukat folyamatosan közbeszerzési eljárásban szerez be, mivel az egybeszámított értékük eléri a közbeszerzési értékhatárt. A szerződések határozott időre szólnak. Az előző évben lebonyolított eljárás több rész tekintetében eredménytelenül zárult. A következő eljárás szerződéskötéséig hogyan oldhatjuk meg a beszerzést? Járható-e az az út, hogy az előző, még hatályban lévő szerződés határidejét meghosszabbítjuk, amit jegyzőkönyvben rögzítünk? (A megrendelés mennyisége a meghosszabbított idő alatt beszerzendő mennyiséggel együtt sem lépné túl az eredeti szerződésben meghatározott mennyiséget.)
8. cikk / 22 Szerződésmódosítás 2012 előtti beszerzés esetén
Kérdés: 2009. évben közösségi rezsimben kellékbeszerzés tárgyában közbeszereztünk. A szerződés határozott időre, öt évre szólt. Hirdetményünkben eredeti termék szállítására kértünk ajánlatot. Az utángyártott termékre tett ajánlatokat érvénytelennek nyilvánítottuk, mivel nem felelt meg a kiírás feltételeinek. Eltelt két év, az érvényes szerződés teljesítése szerződésszerű. Az ajánlatkérő adósságkezelő program keretében arra kényszerül, hogy feladatait minél olcsóbban valósítsa meg. A kialakult helyzet miatt utángyártott termékeket szeretnénk beszerezni, mivel az ilyen termékek jóval olcsóbban beszerezhetők. A jelenlegi beszállító az érvényben lévő szerződés keretében tudná szállítani az utángyártott terméket. Van-e lehetőségünk szerződésmódosításra, vagy új kiírást von maga után az utángyártott termék szállítása? A szerződésmódosítás a Kbt 303. §-nak megfelel-e, ha igen, akkor kell-e hirdetményt közzétenni a szerződésmódosításról?
9. cikk / 22 Szerződéskötés jogorvoslati eljárás mellett
Kérdés: Közbeszerzési eljárás során eredményhirdetést követően az ajánlatkérő annak ellenére szerződést köt az általa megjelölt nyertes ajánlattevővel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz az egyik ajánlattevő hivatalosan jogorvoslati kérelmet nyújt be. Ebben az esetben milyen következmények terhelik az ajánlatkérőt, és a szerződés minden esetben érvényteleníthető-e? A továbbiakban érvényes maradhat-e a megkötött szerződés annak ellenére, hogy a Kbt.-t megsértette, vagy csak bírságot fizettetnek az ajánlatkérővel?
10. cikk / 22 Alvállalkozói teljesítés 25 százalék fölé emelkedése a megvalósítás során
Kérdés: Mi a teendő, ha a közbeszerzést követően, a megvalósítási szakaszban derül ki, hogy az eljárásban 10 százalék feletti alvállalkozó teljesítése meghaladja a 25 százalékot? Kinek és hogyan kell jeleznie ezt? Szerződésmódosításra van szükség?