Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően jogosult ellen­őrizni – (1)-(5) bekezdések.Fentiekből következően tehát jelen esetben "az igazolásra felhívott gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására

Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...amely egyebek mellett tartalmazza a szerződéstervezetet, kivévetárgyalásos eljárásban és versenypárbeszéd esetén, ahol az ajánlatkérő jogosultszerződéstervezet helyett csak az általa ismert szerződéses feltételeketmeghatározni. (Szerződéstervezet és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Felvilágosításkérés minősítése

Kérdés: A felvilágosítás kérése hiánypótlásnak minősül-e a Kbt. 85. § (2) bekezdés b) pontja alapján?
Részlet a válaszából: […] ...ha az előző pont szerinti semmisség miatt ajánlata nemfelel meg az ajánlati felhívásnak vagy a dokumentációnak, vagy e törvénynek,jogosult az (1) bekezdés szerinti határidőig a felvilágosítással érintettirattal igazolni kívánt előírással kapcsolatban a 83. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Referencia alakulás előtti időszakra

Kérdés: Műszaki szakmai alkalmasság terén – referencia kérdéskörén belül – merült fel a következő problémánk. Ajánlattevő 2008-ban alakult. a felhívásban követelmény 2007-2008-2009. években évente meghatározott négyzetméter nagyságú épület építése mint építési referencia. Jól gondoljuk-e, hogy ha a cég 2007-ben még nem létezett, akkor nem tud igazolni referenciát önállóan? Illetve csak akkor tud, ha az együttes megfelelés keretében a 10 százalék feletti alvállalkozót vagy a közös ajánlattevőt bevonja ezen alkalmasság igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...– iratbeadása mellett az (1) bekezdés c) pontja szerinti – a közbeszerzés tárgyábólszármazó árbevételről szóló – nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérőköteles az ajánlattevő vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladómértékben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Ajánlatkérő folyamatos késedelmes teljesítése

Kérdés: Egy nagy közbeszerzés nyertesei voltunk, ahol a fizetési határidők a szerződés szerint hosszúak voltak (folyamatos teljesítésről van szó), de az ajánlatkérő még emellett is lassan féléves késésben van az utolsó gyártások ellenértékének kifizetésével, és a részeket is több hónapos késedelemmel fizette folyamatosan. Hogyan lehet úgy kiírni egy tendert, hogy az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére a fedezet? Meddig húzható el a fizetés? (Folyamatos az ígéret a teljesítésre.) Ezt a kérdést nem szigorította a jogszabály-módosítás? Ha az ajánlattevői oldalon szigorúak a közbeszerzési szabályok, itt miért nem? Hová fordulhatunk a helyzet megoldásáért?
Részlet a válaszából: […] ...ellenszolgáltatásmegfizetésére vonatkozóan rendelkezik arról, hogy– elsőként az alvállalkozói, egyéb közreműködői számláialapján jogosult az ajánlattevőként szerződő fél ezen számlák összegére a sajátszámláját kiállítani, és az ajánlatkérőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Formai követelmények meghatározásának korlátja

Kérdés: Megítélésünk szerint az ajánlatkérő eltúlzott formai követelményeket írt elő. Mit lehet ez ellen tenni? Van-e valamilyen korlátja a formai követelmények meghatározásának?
Részlet a válaszából: […] ...a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni,a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnakalá kell írni úgy, hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része amatricán legyen;– az ajánlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőjét is tájékoztatja.A 96/C. § alapján az ajánlatkérő az eredményhirdetéstőlszámított tizedik napig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezéstmódosítani, és szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatástvisszavonni, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
Részlet a válaszából: […] ...együttesen vagy egymástkövetően, egy vagy több fordulóban is lefolytathatóak; – többfordulós tárgyalás esetében az ajánlatkérő jogosultcsak azokkal az ajánlattevőkkel folytatni a tárgyalást, akik az első, illetőlega megadott fordulóban a legkedvezőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások

Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...alá eső alvállalkozót.A Ptk. az alvállalkozó tekintetében a következőkettartalmazza:– a vállalkozó alvállalkozó igénybevételére jogosult; – a vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgyfelel, mintha a munkát maga végezte volna;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Bírálati szempont megadásának határideje "hirdetményes" tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Hirdetmény feladásával indított tárgyalásos eljárás esetén kötelező-e már a részvételi felhívásban megadni a bírálat szempontját, illetve részszempontjait, vagy elég azokat az ajánlattételi felhívásban közölni? (A közbeszerzési törvény 101. §-a alapján számunkra úgy tűnik, hogy elegendő később.)
Részlet a válaszából: […] ...és címet;– a részvételi jelentkezések felbontásának helyét, idejét;– a részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultakat;– a részvételi szakasz eredményhirdetési időpontját;valamint– az ajánlattételi felhívás (119. §)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 31.
1
2
3